Ma Emma napja van.

Események

Lezajlott az MKFE rendkívüli küldöttgyűlése. Az eseménynek a budaörsi Holiday Inn Hotel adott otthont 2019. február 23-án, szombaton. A rendezvény keretében piacvédelmi, versenyképességi és engedélygazdálkodási témák kerültek napirendre, valamint az MKFE küldöttei és szavazati joggal rendelkező tisztségviselői megválasztották az Árufuvarozási Tanács és az Etikai Bizottság hiányzó tagjait.

Soha nem látott fuvarozói összefogást és egységes fuvardíjemelést kényszerítenek ki az elmúlt időszak gazdasági és uniós jogalkotási folyamatai – jelentette ki mai közös sajtótájékoztatóján az MKFE és a NiT Hungary elnöke. A nagy sajtónyilvánosságot kapott rendezvényen a fuvarozói érdekképviseletek kiemelték: az elmúlt időszakban jelentősen romlott a közúti fuvarozási és szállítmányozási szektor tevékenységét meghatározó piaci és jogi környezet.  

Ismét megtartotta a Személyszállítási Tanács a soron következő ülését. A tanács továbbra is kiemelt feladatként kezeli a piacnyitás kérdését. Ebben még nagyon kevés a magyarországi tapasztalat, ezért a jelenlévők mindannyian elfogadták azt a határozatot, hogy a következő tanácsülést nyitottá téve felkérnek egy olyan előadót, aki alanyi jogon végez menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási közszolgáltatást, hogy mondja el tapasztalatait a szolgáltatásról. Ehhez hasonlóan mindenki támogatta azt a felvetést is, hogy a dolog fontosságára való tekintettel kerüljön külső szakértő bevonása a feltétel rendszer kidolgozására.

2018. június 29-én széleskörű szakmai egyeztetésen vett részt Pencz Zoltán, a Személyszállítási Tanács elnöke és Molnár Zoltán, a tanács titkára. A találkozó fő témája egyebek mellett a városligeti autóbusz le- és felszállító helyek számának növelése volt.

Érsek István közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár a kinevezését követő héten egyeztetésre hívta a fuvarozói érdekvédelmi szervezetek képviselőit. A múlt pénteki találkozón az MKFE képviseletében Szabó György elnök, Árvay Tivadar megbízott főtitkár és Illés Ferenc megbízott árufuvarozási tanácstitkár vett részt. A megbeszélés végén a felek további szoros együttműködésről, és a TSM-rendszer működésének folyamatos monitorozásáról, elemzéséről, valamint újabb, ezúttal már közösen lebonyolított tesztidőszakokról állapodtak meg. Érsek István – megerősítve Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár korábbi ígéretét – nyomatékosan leszögezte, hogy a TSM-rendszer működése nem hozhatja hátrányos helyzetbe a jogkövető magyar fuvarozókat, bírságkiszabásra kizárólag azokban az esetekben kerülhet sor, ahol nem merül fel semmilyen gyanú a megállapított túlsúlybírság jogosságára vonatkozóan.

Wáberer György, az MKFE elnöke, miniszterelnöki megbízott és Fasimon Sándor, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója 2018. május 8-án látta el kézjegyével azt a stratégiai együttműködési megállapodást, mely szerint a MOL és az MKFE közösen lépnek fel az európai szintű sofőrképzés támogatása, a biztonságos vezetés feltételeinek javítása, a katasztrófavédelmi helyzetekben történő koordináció, a fenntarthatósági stratégia közös alapjainak megfogalmazása területén. A két szervezet között éppen 10 évvel ezelőtt kezdődött az együttműködés a kártyás üzemanyag-értékesítéssel, amelynek eredményképpen már több mint 800 millió liter gázolajat tankoltak az MKFE tagvállalatai a MOL-kutaknál, a hazánkban mindenkor elérhető legkedvezményesebb áron. 

1. oldal / 2

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.