Ma Gedeon, Johanna napja van.

Blokádok Franciaországban: nekik sem kell az öko-adó

Kamionosok demonstrációja lassítja a közlekedést Franciaországban, ahol a fuvarozók a bevezetés előtt álló éco-taxe ellen tiltakoznak — adta hírül a sajtó december 1-jén, vasárnap.


A tiltakozók hétvégén Franciaország-szerte több ezer tehergépjárművel vonultak az autópályákra, hogy forgalomlassító megmozdulást szervezzenek. Az indulatokat a bevezetés előtt álló új környezetvédelmi adó váltotta ki. Noha (mint mi is írtuk) az adónem bevezetését már többször elhalasztották, ám a francia fuvarozók nem elégednek meg a halasztással: mind mondják, ők egyáltalán nem akarnak éco-taxe-ot, sem most, sem máskor.


2013 nyarán még úgy tűnt, hogy 2014. január 1-jén lesz az öko-adó startja, azonban ősszel szűkszavú híradásban a franciák arról értesítették egyesületünket, hogy a januári bevezetést meghatározatlan időre elnapolják.


Bár a mostani, december 1-jén megkezdett demonstrációk bizonyára sok kellemetlenséget okoznak a francia utakat járó magyar vállalkozóknak, azonban a francia „kollégák” most helyettünk is szót emelnek, hiszen a magyarországi fuvarozóknak sem lenne kedvére a 12 eurocentes plusz kilométerdíj, mellyel az új adónem fenyeget.


A környezetvédelmi adót Franciaországban még az előző kormány dolgozta ki. Egyelőre bizonytalan a sorsa. A teljes eltörlésért tiltakozó francia fuvarozók — december 2-i (hétfői) sajtóhírek szerint az alábbi utakon blokkolják a forgalmat:


A55-ös út: kb. 30 km sor Marseille-től nyugatra, kb. 50 kamion áll két sávon
A25-ös út: Dunkerque és Lille között demonstrációk
RN41-esen: demonstrációk
A1-es: Párizs és Lille között kisebb fennakadások a megmozdulások miatt
RN79-es út: Allier-nél forgalomlassítás
A47-esen Lyon és Saint-Etienne között szintén forgalomlassítás

 

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.