Ma Gedeon, Johanna napja van.

Tájékoztató az ukrán és török engedélykontingensről

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete az elmúlt időszakban tagi igényeknek megfelelően határozottan lépett fel a több viszonylat tekintetében is kiegyenlítetlen, nem egyensúlyban lévő engedélykontingensek feloldása érdekében. Figyelembe kell venni, hogy esetenként jelentős aránytalanságokat kell/kellett lefaragni rövid idő alatt, ami érthető módon ellenállást vált ki az ellenérdekelt felekből.


Ilyen példa az ukrán és a török viszonylat, ahol a vegyesbizottsági egyeztetések, a levélváltások, személyes megbeszélések és a magyar fél hazai érdekeknek megfelelő, kompromisszumot kereső javaslatai ellenére az álláspontok nem közeledtek a felek között. A helyzet annyira komolyra fordult, hogy az engedélycsere felfüggesztésének lehetősége is felmerült. Amennyiben ez bekövetkezne, a fenti viszonylatokban csak CEMT-tel, valamint a 2016. január 31-éig érvényes,  2015. évi még felvehető engedélyekkel (ukrán viszonylatban már csak tranzit engedély elérhető) lehet fuvarozni.

Az engedélykontingensek kiegyenlítésére jövő évben - a társulási megállapodás elfogadása miatt - már vélhetően nem lesz lehetőség, így most kell minél többet elérni, a jövőbeli versenyképesség érdekében.

A 2016. évi, még ki nem adott CEMT engedélyekre 2015. december 21-ét követően 2. körös pályázat kerül kiírásra, így aki rendelkezik EURO4-5-6 gépjárművel, jármű darabszám megkötés nélkül igényelhet majd CEMT engedélyt.

MKFE kommunikáció

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.