Ma Gedeon, Johanna napja van.

Tájékoztatás a bőrcsomósodáskór európai helyzetéről

A bőrcsomósodáskór miatt Görögországban és Bulgáriában továbbra is korlátozások vannak érvényben. Az érintett régiókból fogékony állat nem szállítható ki. Mivel a járvány már megjelent Macedóniában, Koszovóban, Albániában, Montenegróban, Szerbiában, és a legközelebb diagnosztizált eset Magyarország határaitól 230 kilométerre volt, ezért fel kell készülni a hazai megjelenésére is.


A betegség behurcolásának és terjedésének sikeres megakadályozásában a fuvarozóknak is fontos szerepük és felelősségük van, ezért a Földművelésügyi Minisztérium arra kéri az érintett vállalkozásokat, hogy mindig kísérjék figyelemmel a NÉBIH weboldalán elérhető legfrissebb információkat.

A bőrcsomósodáskórral kapcsolatos kereskedelmi (szállítási) információkat találja.

A Törökországba irányuló élőállat-szállítás szabályairól ITT tájékozódhat. (folyamatosan frissülő infók!)

További információk (GYIK) a betegségről ITT.

MKFE kommunikáció

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.