Ma Gedeon, Johanna napja van.

Bírság-amnesztia útdíj-ügyben? — levél a szakminiszterhez

Milliós útdíj-bírságok: egyeztetés az NFM-ben a költségvetést
meg nem károsító felhasználóknak nyújtható amnesztiáról

Több fuvarozói érdekképviselet — köztük az MKFE — közösen írott levélben fordult februárban Németh Lászlóné miniszter asszonyhoz, hogy az állam hirdessen "bírság-amnesztiát" azon tehergépjármű-üzemeltetőknek, akik tévedésből, ám jóhiszeműen, a költségvetés megkárosításának szándéka nélkül követtek el szabálysértést az e-útdíj megfizetésénél, és súlyos bírságokat kaptak. Március 18-án e témában ültünk társ-érdekképviseleteinkkel együtt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tárgyalóasztalához.


Az MKFE, a NIT Hungary és a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum (NÖFF) még február 27-én küldte el közös levelét Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter asszonynak; kérve, hogy a tisztességes útdíj-felhasználók amnesztiát kaphassanak.


LEVÉL A SZAKTÁRCÁHOZ (február 27) »


Március 18-án (kedden) újabb egyeztetésre került sor a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NIT) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) között, melynek célja a jóhiszeműen jogsértő, a költségvetést meg nem károsító felhasználóknak nyújtható amnesztia kidolgozása volt.


Az egyeztetésen részt vettek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ munkatársai, és — csatlakozó szervezetként — a FUVOSZ képviselői is. Az érdekképviseletek illetékesei a találkozón átadták dr. Völner Pál államtitkárnak az e-útdíj-rendszer törvényi szabályozásával, működésének részleteivel, illetve a bírságolási elvekkel kapcsolatban már számos alkalommal felvetett, ám eddig válasz és sajnálatos módon megoldás nélkül hagyott, 20 pontba gyűjtött kérdéseiket..


20 PONTOS KÉRDÉSCSOMAGUNK »


A szaktárca a közös levélben feltett kérdéseink megoldási javaslatait is várja, melyet hamarosan eljuttatunk a minisztériumnak.

 

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.