Ma Emma napja van.

Ellopták tagunk járművét: 500 ezer forint a megtalálónak!

Ismeretlen tettesek 2014. március 2-án (vasárnap) este Budapesten ellopták tagunk, a TANTÜRK Hungary Kft. félpótkocsiját. A károsult a fuvarozó kollégák segítségét kéri, s egyúttal félmillió forintos díjat tűzött ki a megtalálónak.


A Schmitz gyártmányú félpótkocsi a főváros XXII. kerületében fekvő Prologis Harbor parkban gólyalábakra letámasztva állt. Az ipari kamera felvételei szerint március 2-án 20 óra 33 perckor egy idegen, okkersárga színű Volvo vontató tolatott alá, mely néhány perc alatt felkapcsolta a félpótkocsit, és elhajtott vele. A Volvo elején JFP-989-es rendszám volt, melyet — mint utóbb kiderült — a bűnözők egy Suzuki Ignis személygépkocsiról loptak korábban.


A fél-mega típusú oldal-tetőrolós félpótkocsi fehér színű. Mindkét oldalponyváján és hátlapján Tantürk felirat látható. A jármű TIR-es eljárásra alkalmas, ezt a rajta látható kék-fehér TIR-tábla is jelzi. Rendszáma XZS-733. Károsult tagunk kéri a fuvarozó kollégákat és azok gépkocsivezetőit, hogy aki a lenti képen látható félpótkocsit látta valahol, vagy bármit tud róla, haladéktalanul jelentkezzen az éjjel-nappal hívható 06 (20) 205 5007-es vagy 06 (20) 246 5731-es számon, illetve a rendőrség 112-es központi ügyeletén!


Több fotóhoz kattintson a képre!

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.