ADÓ-VISSZAIGÉNYLÉS kereskedelmi gázolajhoz
Ha ezt a menüpontot választotta, Ön már minden bizonnyal végigkísérte a korábban közreadott ügyintézési vezetőnket.
Tankolásait ezek szerint Ön a kilométeróra állásának és a járművek rendszámainak rendszeres rögzítésével bonyolítja a jogszabály által megkövetelt tankolási bizonylattal, s regisztrálta magát és a kereskedelmi gázolaj jövedékiadó-visszatérítésére jogosult járműveit a vámhatóságnál. Kiválasztotta a már ismert listából », hogy a továbbiakban melyik lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) azon regionális képviselete, ahol a kereskedelmi gázolajjal kapcsolatos ügyeit a jövőben is intézni fogja. Ne felejtse el, hogy ha bármilyen változás állt be a regisztrált adataiban (pl. cégadatok, jármű vétele, eladása, cseréje stb.), azt haladéktalanul jelentenie kell a vámhatóságnak a regisztrációs lap kitöltésével, kiegészítésével. Ez az űrlap — mint a későbbiekben is láthatja — immáron elektronikusan is beadható. Most a következő teendők állnak Ön előtt:
I. Technikai segédet (nyomtatványkitöltő telepítése).
Ha eddig még nem tette, a számítógépére most töltse le a NAV adóhatóságának honlapjáról a díjmentesen használható Általános Nyomtatványkitöltő Programot (az ÁNYK 2.42.0 verzióját) »!
Ha készen van a program letöltésével, akkor az alábbi linkekre kattintva válassza ki az Önnek szükséges formanyomtatványokat (illetve azok kitöltési útmutatóit)! Az űrlapokat alább JAR-formátumban jelentettük meg, de azokat megtalálhatja a vámhatóság honlapján » is, ahol zip-formátumban is hozzáfér. Ha a nyomtatványok telepítése is megtörtént, a gépéről most nyissa meg a már ott látható ÁNYK ikont, s azon keresztül az egyes nyomtatványokat! Az ÁNYK a felső menüjében válassza sorban az alábbi pontokat: ADATOK » ÚJ NYOMTATVÁNY » az adott nyomtatvány kijelölése » MEGNYITÁS!
II. Regisztráció vagy annak kiegészítése, módosítása.
Ezt a nyomtatványt biztosan ismeri, ha már regisztrálta járműveit. A változásokat is itt eszközölheti. E lap akár elektronikusan, akár postán is megküldhető a NAV-nak). Ügyeljen arra, hogy minden megjelenített járművének érvényes forgalmi engedélye legyen! Itt letölthető:
Kitöltési útmutató a VPOP_J21-es laphoz (JAR) »
III. Kommunikációs csatorna megnyitása a fuvarozó vállalkozás és a hatóság között.
A következő nyomtatványt csupán egyszer kell kitöltenie, hogy tudtára adja a vámhatóságnak, ki lesz az, akit a későbbiekben Ön megbíz a kereskedelmi gázolajjal kapcsolatos ügyeinek intézésével. Ez lehet akár magánszemély is. A lapot kinyomtatva és mindenképpen személyesen kell bevinni a vámhatósághoz. Itt letölthető:
Kitöltési útmutató a VPOP_R01 nyomtatványhoz (JAR) »
Ehhez csatolja:
- meghatalmazását
- a cégvezető aláírási címpéldányát
- a könyvelő adóigazolványát (ha a meghatalmazott az Ön könyvelője)
A vámhatóság — erre válaszul — visszaigazolást küld Önnek, hogy nyilvántartásba vette az Ön által kijelölt személyt mint a fuvarozó vállalkozás meghatalmazottját kereskedelmi gázolaj-ügyben. Tájékoztatja a fuvarozót, hogy a meghatalmazott adatait felvette az elektronikus ügyfél-címtárba, az EÜC-be. A fuvarozó és a NAV között ezáltal megnyílik a kétirányú kommunikációs csatorna.
IV. Adó-visszaigénylés.
A jármű(vek)be 2011 első negyedévében betöltött gázolaj jövedéki adójának visszaigénylése 2011. április 20. óta lehetséges. Az elkövetkezendő visszatérítési terminusokra vonatkozó általános szabály, hogy:
• a) negyedévente visszaigénylők legkorábban mindig a tárgynegyedévet követ hónap 20. napjától; azaz a II. negyedévet LEGKORÁBBAN július 20-tól
• b) évente visszaigénylők legkorábban mindig a tárgyévet követő év januárjának 20. napjától nyújthatják be
ELEKTRONKUSAN a BEV_J02-es BEVALLÁST (visszaigénylést). Az e célt szolgáló dokumentum csakis elektronikusan tölthető ki és küldhető be kizárólag az ügyfélkapun keresztül. Fontos tudnivalók a visszaigénylő űrlap kitöltéséhez:• ne zavarja meg Önt, hogy a nyomtatvány a Bevallás nevet viseli. Ön ezen igényelheti vissza az előzőleg a beszerzési számlákból vagy a házi tankoló bizonylataiból kiszámolt és kereskedelmi gázolajként tankolt mennyiségek után visszajáró adómértéket. Az ívet Ön...
![]() |
![]() |
A BEV_J02-es nyomtatvány virtuálisan kitöltött verzióját (segédletként) alább letöltheti! Figyelem! Az itt közölt adatok csak mintaként szolgálnak. A kitöltéskor az Ön adózó adatait, valamint a visszaigényelt mennyiségeket (forint ill. liter stb.) saját adatai alapján kell beírnia! A mintát eredetileg a 6,50 forintos visszaigényléshez készítettük. Ne felejtse el, hogy 2011. november 1-jétől december 31-ig a járműbe töltött gázolaj után már 19,50 forintot kell alkalmazni az űrlapon, 2012. január 1. óta pedig 17 forinttal kell számolnia!!!
KATTINSON IDE, A KITÖLTÉS-MINTÁRA!
• a fajtakódhoz mindig 523-at írjon!
• a visszaigénylési kód:
- 26 - saját számlás áruszállító járművekre
- 27 - díj ellenében végzett fuvarozó járművekre
- 28 - menetrend szerinti autóbuszjáratra
- 29 - nem menetrend szerinti autóbuszjáratra
• a beírt adatokat mindig ellenőrizze!
Itt letölthető:
A kereskedelmi gázolajjal kapcsolatos dokumentumokat 5 évig őrizze meg! Ne felejtse el az idő folyamán életbe lépő cégadat- és járműállomány- változásait bejelentetni!



