Ma Andrea, Ilma napja van.

Emelik a jövedéki adót, de a fuvarozók nem járnak rosszabbul — sajtószemle

Nagy sajtóvisszhangot kapott a Nemzetgazdasági Minisztérium szeptember 7-i bejelentése, mely szerint a kormány 2011 novemberétől megemeli a gázolaj jövedéki adótartamát. A 7,5 tonna vagy afeletti össztömegű járművekkel szállítók és fuvarozók (az úgynevezett „nagykocsisok”), valamint az autóbuszosok azonban nem járnak rosszabbul, ugyanis a kereskedelmi gázolajként bevezetett eddigi, 6,50 forintos adó-visszaigénylési kedvezményt párhuzamosan megtoldják, így az arra jogosultak literenként 19 forint 50 fillért kaphatnak majd vissza.


Egyesületünk megnyugvással, sőt, érdekképviseleti sikerként könyveli el, hogy a hazai fuvarozók versenyképessége ezáltal töretlen maradhat. Szervezetünk nevében dr. Vereczkey Zoltán elnök és Karmos Gábor főtitkár nyilatkozott.


Sajtószemle:

EchoTV (Napi aktuális) »

ATV (Egyenes beszéd) »

RTL KLUB (híradó) »

Kossuth Rádió (Krónika) »


A fenti sajtómegjelenéseket — mint a témával kapcsolatos legfontosabbakat — emeltük ki. Egyesületünk álláspontja számtalan hazai médiumban megjelent.

 

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.