Ma Hajnalka napja van.

Újabb rakományokra vadásznak a bűnözők

Egyelőre nem tudni, hogy a már ismert bűnözői kör áll-e a dolog mögött, vagy újabb csalók léptek színpadra, de Ön is éljen a gyanúval, ha az alábbi esethez kísértetiesen megegyező módszerrel próbálkozó idegen kerül a látókörébe!

Március első napjaiban történt, hogy egy hazai fuvarozót ismeretlen telefonáló keresett meg, aki L. Péter néven magyarul mutatkozott be, és később F. Gyula néven tartott kapcsolatot. A hívás a 06 (30) 450 9092-es mobilszámról érkezett, mely szám az utóbbi időben elérhetetlen.


A férfi vihető rakomány iránt érdeklődött. A sértettnek az lett gyanús, hogy az idegen azonnal igent mondott a meglepően alacsony fuvardíjra. Később kiderült, hogy az általa megnevezett vállalkozás cégkivonatában nem is szerepelt semmilyen fuvarozási tevékenység, s hezitált, amikor a jármű dokumentumait kérték tőle szkennelve. Először romániai bérleménynek mutatta be járművét, majd ezt szlovéniaira változtatta. A dokumentumok átküldésével a késődélutáni órákat igyekezett megvárni, hogy a sértettnek már semmilyen hivatalban vagy cégnél se legyen lehetősége munkaidő után ellenőrizni a fuvareszközök tulajdonosi hátterét. Fény derült arra is: a telefonáló által megnevezett cég egyáltalán nem adott bérbe semmilyen járművet, s egy szlovéniai partner épp hat kamionnyi rakományt keres az L. Péter által képviselt cégen.


A sértett feljelentést tett a rendőrségen. Mivel azonban egyelőre nem tisztázott, hogy a magát L. Péternek kiadó személy azonos-e a cég valódi képviselőjével, vagy csak annak mondja magát, ezért a gyanúba keveredett vállalkozás nevét nem írhatjuk meg; csupán a fenti neveket, a módszert és a mobilszámot.


A történetben fontos aláhúzni, hogy a sértett a lélekjelenlétének, fuvarpiaci jártasságának, tapasztalatának és gyors gondolkodásának köszönhette, hogy a csalók nem kaparintották meg rakományát.


Egy tipikus eset »

Más csalások, más rendszámok »

 

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.