Ma Andrea, Ilma napja van.

Január 31-ig érvényesek itthon a tavalyi (éves) útdíjmatricák!

FONTOS EMLÉKEZTETŐ! — A tavalyi éves, magyar útdíjmatricák érvényessége 2013. január 31-én (csütörtökön) 24:00 órakor lejár! Mivel nyártól használatarányos útdíjfizetés van tervbe véve Magyarországon, ezért idén már nem kapható D2-es, D3-as és D4-es (éves) e-matrica. A jogosultságot 5x1 hónapra lehet megváltani akár egyszerre, akár havi adagokban.

Az úthasználati díjra vonatkozó jogszabály véleményezése során egyesületünk kifogásokkal és módosítási javaslatokkal élt; a megjelent jogszabállyal nem értünk egyet. Ami pedig a díjakat és kategóriákat tekintve a konkrétumokat illeti: 2013. január 1-jétől nem emelték a hazai utak díjait, de van két fontos változás:


létrehoztak egy új díjkategóriát, a B2-est, mely a vontatmánnyal együtt 3,5 tonnát meghaladó össztömegű autóbuszokat és lakóautókat jelöli; ezen belül tömegük szerint nem kategorizálja a járműveket. Ez egy autóbusz-kategóriát vetít előre (mely megmarad a 3,5 t feletti tehergépjárművekre bevezetendő e-útdíj rendszere mellett). A B2-es kategória a jelenleg D2, D3 kategóriába sorolt autóbuszok úthasználati díjának növekedését hozza. 2013. június 30-ig a buszok tehát a régi (jelenlegi) besorolásban maradnak, s csak aztán redukálódik a buszos kategória egy kategóriává!


A másik változás pedig 2013 elején (erről a cikk elején szóltunk), hogy a használatarányos útdíj bevezetése miatt idén már nem lehet D2, D3 és D4-es (éves) matricát vásárolni.


   
A 2013. július 1-ig terjedő időszakban a 7,5 tonnát meghaladó össztömegű autóbuszt (ideértve a bármilyen vontatmánnyal ellátottat is) az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a busz össztömegének megfelelő díjkategóriánál eggyel alacsonyabb kategóriába kell besorolni.

A 2013. január 1-jétől érvényes díjtáblázat így fest:


kategória
napos
heti
havi
éves
D1
-
2.975 Ft
4.780 Ft
42.980 Ft
B2
-
-
-
199.975 Ft
D2
3.375 Ft
8.255 Ft
13.970 Ft
nem forgalmazzák
D3
3.375 Ft
12.600 Ft
20.370 Ft
nem forgalmazzák
D4
3.375 Ft
15.875 Ft
25.785 Ft
nem forgalmazzák

 

A 2012-ben megvásárolt éves e-matricák tehát 2013. január 31-ig még érvényesek!


Elektronikus matrica az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és kijelölt árusítóhelyein, valamint a megbízott viszonteladóknál vásárolható. Részletek: www.autopalya.hu.


36/2007-es GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról »

37/2007-es GKM rendelet a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról »

Az elektronikus útdíj bevezetése Magyarországon — mi az, amit tudunk? »

 

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.