Ma Gedeon, Johanna napja van.

Elhunyt Arnold Mihály

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Arnold Mihály, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Vám- és Pénzügyőri szakmai elnökhelyettese.


Arnold Mihály 1992-től 2003-ig országos parancsnokként irányította a Vám- és Pénzügyőrséget. Az MKFE tagjai közül sokan ismerték őt személyesen is, hiszen többször is részt vett az egyesületi közgyűléseken, s fontos feladatának tartotta a fuvarozók munkájának egyszerűsítését, segítését. Ezért fogadta örömmel az MKFE tagsága, amikor 2011-ben — hosszú szünet után — ismét a vámszakma irányításával bízták meg.


A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett nyugállományú altábornagyot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal saját halottjának tekinti. A család és a vámszakma gyászában mi is osztozunk.

 

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.