Ma Hajnalka napja van.

Augusztusban várható a KAVOSZ útdíjhitele

Nagyon sok fuvarozó és saját számlás áruszállító érdeklődik az új útdíjhoz kapcsolódó forgóeszközhitel-konstrukcióról, melyről már országjáró találkozóinkon is szó esett, s melynek indulását egyesületünk a szakminisztériumnak írt levéllel is sürgette. Azóta megjelentek az útdíjhitellel kapcsolatos tájékoztatók a KAVOSZ internetes portálján.


Mint a Világgazdaság 2013. augusztus 6-i lapszáma tudósított róla: a hamarosan induló lehetőséggel várhatóan mintegy 5 ezer vállalkozás élhet majd; a kihelyezett összeg 10 milliárd forint körül lesz.


Bár az Útdíj Hitelprogram általános szerződési feltételei a tervek szerint augusztus 12. után lépnek hatályba (és a hitelkérelem is csak azt követően indulhat), a KAVOSZ tájékoztatási céllal már közzétette honlapján a tudnivalókat, feltételeket, a beadandó dokumentumok listáját, a regisztrációkat fogadó irodák elérhetőségeit és a hitelkérelmi adatlapok mintáit is, hogy a vállalkozások megkezdhessék a felkészülést. A lenti linkről megnyíló honlapon bal oldalon található az útdíjhitel-menü.


KAVOSZ »

A Világgazdaság írja »

 

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.