Ma Emma napja van.

Stratégiai partnerségi megállapodás az NFM és az MKFE között

Megújították a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete között 2013 júliusában született stratégiai partnerségi megállapodást. A dokumentumot október 28-án írta alá dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és dr. Vereczkey Zoltán, az MKFE elnöke.


A stratégiai partnerség a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvényben foglaltaknak megfelelően annak érdekében jött létre, hogy a jogszabály előkészítésért felelős miniszter közvetlenül vonjon be a jogszabály előkészítésébe olyan szervezeteket, intézményeket, amelyek széles társadalmi réteg érdekeit képviselik, illetve kimagasló szakmai teljesítményt nyújtanak az adott témakörben.
Az NFM és az MKFE közötti stratégiai partnerségi megállapodás célja, hogy az egyesület szakmai tapasztalatainak felhasználásával a közlekedéshez és a fuvarozáshoz kapcsolódó szabályozás során a hatékony és közérthető jogalkalmazás feltételeinek megfelelő jogszabályok születhessenek.

A Megállapodás szerint a Minisztérium és az érdekképviselet együttműködik a közúti közlekedést érintő jogszabálytervezetek véleményezésében és utólagos hatásvizsgálatában, a közlekedésbiztonság hatékonyságának növelése érdekében, a vonatkozó Európai Uniós irányelvek és határozatok nyomon követésében, valamint a közlekedéspolitikai célok megvalósulásának elősegítésében.

A Megállapodás aláírói kötelezték magukat arra, hogy a közúti közlekedéssel kapcsolatosan minden lényeges körülményről tájékoztatják egymást.  A Minisztérium köteles a Megállapodásban meghatározott tárgykörben készült jogszabálytervezetet a lehető legrövidebb időn belül az MKFE részére megküldeni, de már arról is értesíti, amikor megkezdődik a jogszabály-előkészítés, melynek folyamatába be is vonhatja az egyesületet. Az MKFE, mint Stratégiai Partner, jogosult a Minisztérium irányába jelezni, hogy milyen tárgykörben látja szükségesnek jogszabály-tervezet elkészítését és a tervezet minisztériumi elkészítése előtt jogosult azzal kapcsolatos javaslatait előterjeszteni.

Lényeges része a Megállapodásnak, hogy a Minisztériumnak úgy kell megjelölnie a véleményezés határidejét, hogy az MKFE testületei, szakértői érdemi munkát végezhessenek, legyen idő a vélemények, javaslatok és észrevételek megtételére és azok összegzésére.

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.