Ma Emma napja van.

Lezárultak az őszi tagi találkozók

November 18. és 24-e között, négy nap alatt, hét helyszínen – Miskolc, Debrecen, Győr, Tatabánya, Budapest, Kecskemét és Szekszárd – tartotta meg őszi tagi találkozóit az MKFE.



Az országos találkozókon – amelyeken a napirendi pontokon túl a tagságot érintő lokális problémákról is sok szó esett – részt vett és előadást tartott Wáberer György az MKFE elnöke, Áchim Mihály Miklós társelnök, Pencz Zoltán főtitkár, Csányi Gábor főtitkárhelyettes, Dr. Kovács Gyula, az MKFE jogi igazgatója, valamint Ignácz József Péter, az elnökség és az engedélygazdálkodási munkacsoport tagja.

A találkozók mindegyikén képviseltette magát az OFA, így a résztvevők első kézből kaphattak információkat az államilag finanszírozott gépjárművezető képzések aktuális helyzetéről.

A különböző helyszíneken a tagok által felvetett kérdések, javaslatok és problémák megvitatása, az azokkal járó feladatok meghatározása a következő napokban megtörténik.

Ezúton köszönjük a találkozókon megjelent tagjainknak a részvételt és az aktivitásukat, amelyre a jövőben is támaszkodni kívánunk, hogy az MKFE minél hatékonyabban tudja ellátni érdekvédelmi és érdekérvényesítési feladatait.

 

MKFE kommunikáció

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.