Ma Konrád, Tivadar napja van.

Átfogó alapszabály-módosítás – még Ön is tehet javaslatot!

A befejezéséhez közeledik az MKFE jelenleg hatályos Alapszabályának átfogó módosításának az előkészítése. A feladattal megbízott bizottság rövidesen végső formába önti azt a tervezetet, amelyet néhány hét múlva az Egyesület elnöksége elé tár. Kérjük, ha még nem tette meg, haladéktalanul küldje el módosítási javaslatait, hogy azok beépülhessenek a munkaanyagba!


Tisztelt Tagjaink! A 2016. március 5-i Küldöttgyűlés úgy határozott, hogy az MKFE alapszabály-módosító munkabizottságának (tagjai: dr. Kocsis Rita, dr. Wágner Emőke, Gál András, Takács László, a munkaszervezet részéről dr. Kovács Gyula) egy éve van arra, hogy összeállítsa az átfogó alapszabály-módosítás munkaanyagát, és azt az elnökség elé terjessze, hogy a véglegesített, a tagság bevonásával összeállított tervezetről a 2017-es éves Küldöttgyűlésen dönthessenek a küldöttek.

Az alapszabály-módosító munkabizottság a munka végéhez közeledik, a rövidesen elkészülő munkaanyagot heteken belül az Egyesület elnöksége elé terjeszti.

Kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy éljenek jogaikkal és a lehetőséggel, és amennyiben még nem tették meg, haladéktalanul írják meg észrevételeiket, módosítási javaslataikat az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, hogy az új Alapszabály valóban a tagság széleskörű bevonásával, közreműködésével és egyetértésével készüljön el.


MKFE kommunikáció
Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.