Ma Konrád, Tivadar napja van.

Palkovics Lászlóval tárgyalt Erdei Péter a személyszállítási szakma tervezett újraszabályozásáról

2017. február 14-én létrejött az a találkozó, amelyet az MKFE kezdeményezett az EMMI-vel a veronai buszbaleset kapcsán megfogalmazódó szabálymódosítási tervek megtárgyalására. Palkovics László oktatási államtitkár a hivatalában fogadta Erdei Pétert az első szakmai egyeztetésre, tervezett módosítások esetleges pontosítása céljából.

Az MKFE – a személyszállítási tanács ülésén hozott határozat alapján – előzetesen megküldte a tankerületeknek küldött szabályozásról alkotott szakmai véleményét az államtitkárnak. Ennek eredményeként a témában megjelent kommunikációkban a tankerületek felé már csak a közoktatási intézmények nemzetközi útjai lebonyolítása során lépett életbe az éjszakai közlekedési korlátozás.

A megbeszélésen további, értékes megállapodás született arról, hogy az EMMI vezetésével, a BM valamint az NFM részvételével megalakuló munkacsoportba meghívást kapott az MKFE is.

A dr. Lacsny Márton (az EMMI Felsőoktatási Államtitkárságának Intézményirányítási és Finanszírozási Főosztályának vezetője) irányításával megalakuló munkacsoport feladata lesz kidolgozni annak feltételrendszerét, hogy a közoktatási intézmények autóbuszos kirándulásai során (azaz olyan esetekben, ahol az együtt utazó gyermekek száma a 7-et eléri) a biztonságot a lehető legnagyobb mértékben fokozni lehessen.

A munkacsoportba történő meghívásunkban jelentős szerepet játszott az MKFE történelmi múltja és rutinja az autóbuszok utaskényelmi szempontból történő osztályozása (buszcsillagozás) területén. A munkacsoport vezetőjének bemutatása után (személyes kapcsolatfelvétel és találkozás Dr Lacsny Márton Úr munkacsoport vezetővel) a megbeszélést lezártuk.


MKFE kommunkiáció
Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.