Ma Gedeon, Johanna napja van.

Az NFM dolgozza ki a „de minimis” feltételrendszerét, a munkához az MKFE felajánlotta szakmai és jogi segítségét

A költségvetés várható alakulásától függ a csekély összegű támogatások mértéke, de a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint lesz megegyezés a de minimishez szükséges forrásról – derült ki az MKFE és a minisztérium legutóbbi egyeztetésén.


Somogyi Gábor főtitkár, dr. Kovács Gyula, az MKFE Jogi Osztályának vezetője és dr. Erb Szilvia, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Gépjármű-közlekedési és Vasúti főosztályának vezetője megbeszélést folytatott a Nemzetgazdasági Minisztériumban dr. Adorján Richárd költségvetésért felelős helyettes államtitkárral a fuvarozó vállalkozóknak adható de minimis támogatás ügyében.

A tárgyaláson a helyettes államtitkár aláhúzta, hogy a költségvetés várható alakulásától függ a de minimis támogatás mértéke, de úgy gondolja, hogy az érintett szaktárcák vezetői, illetve Wáberer György miniszterelnöki megbízott megegyeznek majd a forrásról. Egy de minimisre vonatkozó kormányhatározat megjelenéséig pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kidolgozza az elosztásra vonatkozó feltételrendszerét, pályázati formáját. Ehhez az MKFE felajánlotta a szakmai és a jogi segítségét.


MKFE kommunikáció

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.