Ma Gedeon, Johanna napja van.

TSM-rendszer: alapos tesztelésnek kell megelőznie a bevezetést

Alapos tesztelésnek és finomhangolásnak kell megelőznie a tengelysúlymérő rendszer bevezetését, hogy az eszköz elérje a valódi célját – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Somogyi Gábor. A főtitkára a lapnak hangsúlyozta: ebben a folyamatban az Egyesület is szeretne részt venni, hogy a rendszer teljes beüzemelése előtt a tagjaink visszajelzései alapján ki lehessen szűrni a működési hibákat.


Somogyi Gábor újra felhívta a figyelmet az objektív felelősség elvének alkalmazásából fakadó problémákra, amelynek következtében a bírságokat várhatóan csak a magyar fuvarozóktól szedik majd be. Az MKFE álláspontja szerint a rendszer csak akkor érheti el a célját, ha az ellenőrzések a külföldiekkel szemben is eredményesen, azaz a bírságok beszedésével végződnek.

A lapnak nyilatkozva Somogyi Gábor arra is rámutatott, hogy az Európában is egyedinek számító TSM-rendszer éles működésének megkezdését mindenképpen indokolt lenne a jövő tavaszi időszakra időzíteni, hiszen semmilyen adat, tapasztalat nincs arra, hogy a téli időjárási körülmények hogyan befolyásolják majd a mérési eredményeket, valamint a speciális rakományok – tartályos szerelvények, élőállat szállítás – dinamikus tengelysúlymérésre gyakorolt hatásait is elemezni kell még.

A teljes interjút ITT>> olvashatja.


MKFE kommunikáció

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.