Magyarország — számos uniós országgal egyetemben — bevezette nemzeti jogrendjébe az új tevékenységigazoló lapot, melyen a gépkocsivezetők munkaadója a szabadságon vagy hosszabb pihenővel töltött időt igazolja.
Mint már szóltunk róla, az EU 2009 decemberében határozatot hozott a „szabadságos nyomtatvány” néven közismert tevékenységigazoló lap tartalmának módosításáról (a változtatást azonban az egyes tagállamoknak nem tette kötelezővé).
Magyarországon a rendeletmódosítás 2010. március 8. óta hatályos. A formanyomtatvány lényegében alig módosult, de ugyanakkor sofőrbarátabb is lett: a változás mibenléte, hogy az űrlapon „x”-szel megjelölhető, már megszokott elfoglaltságokon túl (betegszabadság, éves szabadság, nem tachográfos jármű vezetése) újabb három tevékenység feltüntetésére van lehetőség:
• szabadságon volt vagy pihenőidejét töltötte
• a járművezetésen kívüli egyéb tevékenységet végzett
• készenlétben rendelkezésre állt
Az újfajta űrlap kezelésében még nem alakult ki egységes európai gyakorlat, azonban az EU hivatalos honlapján a különféle nyelvi változatokon letölthető eddigi űrlapok helyére már az újat tették fel, így az mkfe.hu-ra régebben átemelt linkek helyén is a megújult nyomtatványok tölthetők le (ld. alább). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy immáron mind a nemzetközi, mind a belföldi fuvarfeladatot végzők az új változatot használják, mert több országból hatósági figyelmeztetésről és bírságolásról szereztünk tudomást, s 2010 tavaszán hazánkban is megszűnt a régi űrlap! Itt megnyitható a fent említett magyar jogszabály, a 124/2005. (XII. 29.) GKM rendelet szövege.
LETÖLTHETŐ (ÚJ) TEVÉKENYSÉGIGAZOLÓ LAP MAGYARUL ÉS 21 IDEGEN NYELVEN:
angol
bolgár
cseh
dán
észt
finn
francia
görög
holland
lengyel
lett
litván
máltai
német
olasz
portugál
román
spanyol
svéd
szlovák
szlovén
A formanyomtatványok mindig elérhetők a honlapunk nyitóoldalán. Megnyitás után a számítógépen kitölthetők, majd nyomtathatók. (A hatóság a kézzel töltött űrlapot nem fogadja el.)
Hogyan használjuk a tevékenységigazoló lapot? Hasznos tanácsok, tudnivalók itt ».

