Oktatóink

Társaságunk oktatói az alapítástól illetve már azt megelőzően – jogelődünknél – is csapatunkat erősítették. Büszkék vagyunk arra, hogy a csapat állandó, és azt reméljük, hogy mind az oktatók, mind a hallgatók is elégedettek a „társulatunkkal”. 

Oktatóink sok éves tapasztalattal rendelkeznek a felnőttképzés területén. A cégvezetőkkel együttműködve folyamatosan figyelünk arra, hogy folyamatosan továbbképezzük, mindig az adott területen átadható legkorszerűbb tudással vértezzük fel oktatóinkat. Mindannyian maguktól is azt várják el, hogy azok a hallgatók, akik minket választanak képzőjüknek, elégedetten, sikeres vizsga után térjenek vissza napi feladataikhoz. 

Büszkén mondjuk el, hogy sok esetben a közúti közlekedés ellenőrzésével megbízott hatóságok képviselői is nálunk szerzik ismereteiket, frissítik fel tudásukat, elismerve ezzel tevékenységünket, oktatóink, tanfolyamszervezőink, azaz az egész Akadémia működését. 
Várjuk Önt is tanfolyamainkon!

Erdei Péter, Ügyvezető



ELMÉLETI OKTATÓK:
Dr Jung József
Kiss-Tóth Gábor
Lengyel Gábor
Nagy Zsolt
Ocsenász Attila
Papp László
Polhammer Tamás 

GYAKORLATI OKTATÓK (vezetéstechnika, tűzoltás stb.):
Juhász Tibor
Tolnai Miklós