Ma Hajnalka napja van.

Sorozatos forgalomkiegyenlítő lassítás az osztrák A12-esen (frissítve: 2019. 06. 06.)

Mint márciusban beszámoltunk róla, Ausztria Tirol tartományának vezetői a tavalyihoz hasonlóan 2019-re is forgalomkiegyenlítő korlátozást rendeltek el egyes kijelölt napokon, hogy az ország területére Németország felől beáramló tehergépjármű-forgalmat optimalizálják. Ennek végrehajtásához mobil, rendőrségi ellenőrzőpontot állítottak fel Kufsteinnél. Júniusban és júliusban tizenöt olyan reggel is lesz, amikor a hatóság adagokban engedi a kamionforgalmat, az intézkedés által érintett napok számát kettővel kiegészítették (június 7. és 8.), emiatt torlódások várhatók.


A „Dosierung” intézkedés nevet viselő forgalomkiegyenlítő korlátozás lényege, hogy a kamionforgalmat csak „dozírozva”, azaz adagolva, egyenletes forgalmi egységekre elosztva engedik be az osztrák hatóságok Németország irányából. Felmérések bizonyították ugyanis, hogy az ünnepnapok utáni közlekedési korlátozás végén a tömegesen meginduló tehergépjárművek feltorlódnak, és közlekedésbiztonsági kockázatot rejtenek. Ezekben az órákban megnő az áruszállító járművek baleseti érintettsége.

2019-ben összesen 34 kiemelt napon, reggel 05:00 és 08:00 óra között foganatosítanak forgalomkiegyenlítő korlátozást, kivéve június 7-ét, amikor déli 12 órától lesz forgalomkorlátozás. A tehergépjármű-vezetők „Dosierkalender” néven találkozhatnak a kijelölt napok listájával. A rendőrök egyesével engedik át a kamionokat a kufsteini ellenőrzőponton. Óránként legfeljebb 300 nehéz-tehergépjármű áthaladását teszik lehetővé, ami percenként 5 jármű elhaladását jelenti, így azok nehezebben torlódnak fel, és nem képeznek veszélyesen megelőzhető, egybefüggő járműoszlopokat.

A szabályozás nem vonatkozik azokra a járművekre, melyek a Brenner-hágón át, Olaszország irányából kapcsolódnak be az A 12-es autópálya forgalmába.

2019-re kijelölt napok:

    január 7.
    április 24., 26., 29.
    május 2., 27., 28., 31.
    június 6., 7. (12 órától), 8, 11., 12., 13., 17., 18., 19., 21.
    július 1., 8., 15., 22., 29.
    augusztus 16.
    október 4.. 28.
    november 4., 5., 7., 12., 14., 21., 28.

részletek Tirol hivatalos honlapján »

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.