A helyközi közösségi közlekedésért felelős miniszterelnöki biztoshoz fordult a piacnyitás ügyében az MKFE

Nyomtatás

Augusztus 1-vel a kötött pályás és nem kötött pályás helyközi közösségi közlekedésért felelős miniszterelnöki biztossá nevezték ki Fónagy Jánost, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkárát.


Mivel a nemzeti vagyonnal valamint miniszteri biztosként a közösségi közlekedéssel összefüggő feladatai során a helyettes államtitkár várhatóan meghatározó szerepet vállalhat a személyszállítási piac liberalizációjának előkészítésében és lebonyolításában, Pencz Zoltán az MKFE Személyszállítási Tanácsának elnöke levélben jelezte Fónagy Jánosnak, hogy az Egyesület felajánlja szakmai támogatását a piacnyitás előkészítéséhez. Pencz Zoltán a levélben – kiemelve a 1560/2015-ös kormányhatározat ide vonatkozó pontját – rámutat, hogy az MKFE a korábbi egyeztetéseken elhangzottakhoz igazodva továbbra is szorgalmazza a kis- és középvállalkozók 25-30 százalékos részvételét a személyszállítási piacnyitásban. A Személyszállítási Tanács elnöke ezért Fónagy János támogatását kérte annak érdekében, hogy az MKFE, és a személyszállító tagvállalkozásaink időben értesüljenek a pályáztatás feltételeiről, továbbá felajánlotta az Egyesület szakmai segítségét is a buszpiac liberalizációjának szakmai előkészítéséhez.

A Fónagy Jánosnak írt levelet  IDE kattintva olvashatja el.

 

MKFE kommunikáció

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.