Az elektronikus fuvarlevél bevezetéséért fogtak össze a közúti fuvarozók és szállítmányozók

Az e-CMR - elektronikus fuvarlevél - mielőbbi magyarországi bevezetésért fogott össze a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magyar Szállítmányozók Szövetsége Egyesület (MSZSZ). A közösen deklarált cél az e-CMR hazai bevezetésének elősegítése.


Dittel Gábor, Füle László, dr. Mosóczi László, Árvay Tivadar, Ignácz József Péter, Pekár János, Lányi Márton

Az ágazat meghatározó szakmai szervezeteinek vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá a fuvarozás alapdokumentuma, a CMR fuvarlevél elektronikus platformjának (e-CMR) hazai bevezetése érdekében 2021. január 28-án, Budapesten. A logisztikai folyamatok digitalizációjának újabb mérföldköve jelentősen hozzájárulhat az ellátási lánc hatékonyabb működéséhez és átláthatóságához is.

A közúti fuvarozásnak szintet kell lépnie a technológiában, előmozdítva a költséghatékonyságot és a környezetvédelmet egyszerre szolgáló informatikai megoldások térnyerését. A CMR fuvarokmány a szektor összetett funkciójú árukísérő dokumentuma, amely a szállítási szerződés létrejöttének, az áru átadásának és átvételének igazolására szolgál, a fuvarozó által elvégzett munka számlázásának alapja. A nemzetközi fuvarozás világában még mindig papír alapon működik, és gyakran postai úton jut el a feladótól a címzettig, fuvarozóig. E nehézkes, időigényes gyakorlatot váltaná ki az okmány digitalizációja, amelyre az Európai Unió egyes tagállamaiban már van példa, és a CMR egyezmény kiegészítésének elfogadásával Magyarországon is megtörténhetne.

A Magyar Szállítmányozók Szövetsége Egyesület, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete közös szándéknyilatkozatukban jelezték a kormányzat felé a digitális rendszer mielőbbi bevezetésének szükségességét. A dokumentumot dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár jelenlétében, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) írták alá.

Az e-CMR bevezetése jelentősen növelheti a fuvarozók versenyképességét a számlázás felgyorsításával, az ágazat vállalkozásai így hamarabb hozzájuthatnak megszolgált fuvardíjukhoz. Egyszerűbbé válik a logisztikai információk archiválása és a panaszkezelés, azonnali, valós adatok alapján lesz nyomon követhető a szállított áru. A termelő vállalatok megbízásából eljáró szállítmányozók adminisztratív terhei is csökkennek, átláthatóbb lesz számukra a fuvarozó cégek tevékenysége. A szakmai érdekképviseleti szervezetek álláspontja szerint a digitális átállás a jelenlegi,döcögős és idejétmúlt rendszer felváltásával jelentősen lerövidíti a folyamatok időigényét, az e-CMR alkalmazásához a magyar jogszabályoknak hozzá kell járulniuk.

„Az elektronikus fuvarlevél meghonosításával Magyarország nemzetközi viszonylatban is innovatív megoldást vezethetne be. Az ágazati digitalizáció a fuvarozásban érintett többi szereplő mellett az állam számára is átláthatóbb működési környezetet teremt. A szakminisztérium tehát támogatja a szakmai kezdeményezést, a megvalósításhoz szükséges jogalkotás elindítására készen áll. A jogi szabályozás megteremtése mellett elengedhetetlen a rendszer informatikai hátterének kiépítése is.” – hangsúlyozta Mosóczi László.

A szándéknyilatkozat aláírói kiemelték, hogy a kiélezett nemzetközi piaci versenykörnyezetben minél előbb indul el a magyarországi e-CMR, hasznait annál nagyobb mértékben élvezheti a hazai logisztika, szállítmányozás, közúti árufuvarozás, és közvetetten a központi költségvetés is.

A szándéknyilatkozatot IDE kattintva » olvashatja el.

dr. Mosóczi László államtitkár beszédét IDE » kattintva olvashatja el.

(Fotók: Szappanos Bálint)

MKFE Kommunikáció

Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Ivanov György Ivanov György INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Nagy Imre Nagy Imre VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Persped Kft. Persped Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. STV Kft. STV Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Ivanov György Ivanov György INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Nagy Imre Nagy Imre VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Persped Kft. Persped Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. STV Kft. STV Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft.