Cserbenhagyás vagy segítségnyújtás elmulasztása?

A közlekedésben részt vevők számára kötelezettség, hogy közlekedési baleset bekövetkezése esetén a járműveikkel megálljanak, meggyőződjenek arról, hogy a bekövetkezett balesetben személyi sérülés vagy vagyoni kár keletkezett-e, és a baleset folytán megsérült vagy közvetlen veszélybe került személyeknek segítséget nyújtsanak. Ez a kötelezettség nemcsak a balesetet okozó személyt terheli, hanem mindenkit, akik a közlekedési balesettel érintettek.

2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (Btk.)

Cserbenhagyás:
239. § Ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve onnan eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e, illetve az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Segítségnyújtás elmulasztása:
166. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A segítségnyújtása elmulasztása bűncselekményének vannak minősített esetei is, amelyek súlyosabban, három vagy akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők.

A KRESZ 58. §-ában foglaltak szerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. A halált vagy a személyi sérülést okozó baleset bekövetkezése esetén a balesetről a rendőrhatóságot haladéktalanul értesíteni kell és a lehetőséghez képest gondoskodni kell a baleset nyomainak megőrzéséről. A helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.. A személyi sérüléssel nem járó közlekedési baleset esetén, ha a balesettel érintett valamely érdekelt a rendőri intézkedést szükségesnek tartja és ezért a rendőrhatóságot értesítette, akkor a balesettel érintett többi járművezetőnek meg kell várnia a rendőri intézkedést.

Mi lehet az oka, hogy valaki megállás nélkül tovább hajt a baleset helyszínéről?
A fokozott stresszhelyzetben pánik vagy menekülési ösztön uralkodhat el a járművezetőn. Gyakran rövid idő elteltével már reálisan látja a helyzetet, és visszatér a helyszínre. Vannak, akik ittas vagy kábítószer hatása alatti vezetés miatt nem is észlelik a helyzetet. Előfordulhat, hogy észlelik ugyan, de az ittas járművezetés vagy a kábítószer fogyasztása, birtoklása miatti súlyosabb büntetésről való félelmükben, vagy általában a büntetéstől való félelmükben, elhagyják a helyszínt. Kiváltó oka lehet a cserbenhagyásnak vagy a segítségnyújtás elmulasztásának a letartóztatás elkerülésének szándéka is, ha az elkövető a balesetet megelőzően egyéb bűncselekményeket is elkövetett. Lehetséges, hogy az elkövető a járművén tiltott dolgokat szállít. Megtörténik, hogy észleli a balesetben közvetlenül nem érintett jármű vezetője, hogy a kivilágított úton egy elütött személy hever, esetleg látta is magát a balesetet, de siet a valahová, és nem áll meg.

Mi a különbség a cserbenhagyás és a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmények között?
A cserbenhagyás egy közlekedési bűncselekmény, míg a segítségnyújtás elmulasztása egy élet és testi épség elleni bűncselekmény a Btk rendszerében. Ennélfogva cserbenhagyást csak az követhet el, aki a közlekedésben részt vesz. Segítségnyújtás elmulasztása pedig bárki részéről elkövethető, akár a közlekedés során, akár a közlekedéstől függetlenül, más hétköznapi szituációkban is, például egy épületről lezuhant, sürgős orvosi segítségre szoruló személy észlelése esetében.

A cserbenhagyás csak akkor állapítható meg, ha súlyosabb bűncselekmény - tipikusan a segítségnyújtás elmulasztása - nem valósul meg.

A cserbenhagyás elkövetője csak a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője lehet. Cserbenhagyást elkövethet a baleset okozója vagy sértettje is. A jármű utasa kizárt, hogy elkövető legyen. Ellenben az nem kizárt, hogy az utas részéről a felbujtói bűnrészesség megállapításra kerüljön, ha az elkövető a mulasztást az utas felhívására tanúsította. A balesettel nem érintett járművezető vagy csupán a baleset helyszínére utólag odaérkező személy nem követ el cserbenhagyást.

A cserbenhagyás csak akkor állapítható meg, ha a közlekedési baleset során nem történt sérülés, vagy nem volt szükség segítségnyújtásra. Ha a balesetben valaki sérülést szenvedett, illetőleg segítségre szorult, úgy már a segítségnyújtás elmulasztásáról beszélhetünk.

A segítségnyújtás elmulasztása bűncselekményt elkövetheti a gépjármű utasa is, például, ha észlelve, hogy a balesetet előidéző gépkocsivezető nem áll meg, az utas passzív marad, vagy a gépkocsivezetőt kifejezetten a tovább haladásra utasítja illetőleg arra biztatja.

A segítség megadása több tevékenységből állhat. Az első az arról való meggyőződés, hogy milyen intézkedésre van szükség. Aki ezt az alapvető kötelességét nem teljesíti, már ezáltal megvalósítja ezt a bűncselekményt. A második a segítségnyújtás felajánlása. Segítségnyújtás elmulasztása az is, ha a meggyőződési kötelezettséget a járművezető, illetőleg a járművezető és az utas teljesíti, viszont ezt követően anélkül távozik, távoznak a helyszínről, hogy a sértettet segítségben részesítené(k).

A segítségnyújtásnak olyannak kell lennie, amely az adott körülmények mellett elvárható. A segítségnyújtás elvárható módja és mértéke csak az eset összes körülményeinek az ismeretében határozható meg.

MKFE Jogi Csoport

REFLEX Kft. REFLEX Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. STV Kft. STV Kft. Németh Károly Németh Károly Csekő Gábor Csekő Gábor SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. KOPP KFT. KOPP KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NTS Kft. NTS Kft. Ivanov György Ivanov György KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. STV Kft. STV Kft. Németh Károly Németh Károly Csekő Gábor Csekő Gábor SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. KOPP KFT. KOPP KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NTS Kft. NTS Kft. Ivanov György Ivanov György KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft.