közlekedési korlátozás

  • 20 évnél idősebb gépjárművek átkelési tilalma az üzbég Kamcsik-hágón

    Az üzbegisztáni Kamcsik-hágón átkelési tilalmat vezetnek be a 20 évnél idősebb tehergépjárművekre, nyerges vontatókra, pótkocsikra és félpótkocsikra. Az erről szóló rendeletet még 2018-ban hozták, de a gyakorlatban 2026-tól alkalmazzák.

  • A 25 forintos jövedékiadó-visszaigénylés mellett az MKFE átfogó kormányzati intézkedéseket vár!

    A kormány – a 2026. szeptember 29-i egyeztetésen tett ígéretének megfelelően – sürgősséggel indította meg a közúti személy- és áruszállító szektor versenyképességét javító intézkedések végrehajtását. Ennek első konkrét lépéseként az alágazat azonnali támogatást kap: literenként 25 forintos extra jövedékiadó-visszaigényelhetőség lép életbe, amely a jogszabály kihirdetését követő – várhatóan már az október 14-i – tankolásokra is vonatkozik, 2026. december 31-ig.

  • A tűzijátékhoz kapcsolódó lezárások Budapesten, 2022. augusztus 27-én

    Az augusztus 20-án elhalasztott, e hét végén megrendezésre kerülő budapesti tűzijáték miatt lezárások és forgalomkorlátozások lesznek az előttünk álló hétvégén a fővárosban.

  • Budapesti forgalomkorlátozások az október 23-i rendezvények miatt

    Az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódó rendezvények miatt korlátozások lépnek életbe Budapesten a következő napokban. A lezárások, ideiglenes forgalomkorlátozások – már az ünnepet megelőző napokban is – érintik a repülőtéri gyorsforgalmi utat, esetenként az M0-s körgyűrűt, és a belvárosi közlekedést, különös tekintettel a városnéző útvonalakat.
  • Éjszakai időablakos lesz idén a mindszenti kamionstop

    Újabb eredményes MKFE kezdeményezésről tudunk beszámolni: az MKFE kérésére a kormányzat – hasonlóan az augusztus 20-i hosszú hétvégén elért könnyítéshez – két éjjeli időablakot nyitott a mindszenti hosszú hétvégén esedékes kamionstopon (az első időablaknak köszönhetően gyakorlatilag csak vasárnap hajnalban kezdődik a korlátozott időszak). A hazai utakon a nehéz-tehergépjárművek bármilyen viszonylatban szabadon közlekedhetnek szombaton 22:00 órától vasárnap 06:00 óráig, valamint vasárnap 22:00 órától hétfőn 06:00 óráig. A nappali, a két szakaszra tagolódó ünnepi korlátozás mind belföldi, mind pedig nemzetközi forgalomban közlekedőkre, valamint az összes környezetvédelmi osztályba tartozó tehergépjárműre vonatkozik hazánk útjain. Az államhatártól a telephelyig a korlátozott nappali órákban hazagurulni nem lehet. 

  • Éjszakai karbantartási munkák az Eurotunnel-ben

    Az Eurotunnelben 2022. augusztus 25-én és augusztus 30-án az éjszakai órákban rendkívüli karbantartási munkákat végeznek, ezért az áruszállító vonatok indítását szakaszosan megszakítják, az alábbiak szerint.

  • Éjszakai szabad közlekedést kérünk a május 1-jei hosszú hétvégére (2026)

    2026-ban a május 1-jei ünnepnap péntekre esik, ezáltal a hétvége meghosszabbodik. A kamionstopról rendelkező jogszabály pénteken ill. vasárnap 2x24 órára állítaná meg a teherforgalmat, ezért egyesületünk levélben fordult a közlekedési szaktárca illetékeséhez, hogy a korábbi gyakorlathoz hasonlóan éjszakai szabad haladásra alkalmas időablakok megnyitását kérjük.

  • Éjszakai teljes lezárások a Mont Blanc-alagútban

    Karbantartás miatt teljes lezárás lesz az olasz és francia határ alatt fekvő Mont Blanc-alagútban, minden nap 19:30 és 06:00 óra között, a következő időpontokban.

  • Feloldotta éjszakára a hétvégi kamionstopot az ÉKM a hőségriadó miatt

    AzMKFE kérésének részben eleget téve» a közlekedési tárca éjszakai szabad időablakot nyitott 2025. július 26-27-i hétvégén a kamionstopban érintett időszakban. Így a nehéz-tehergépjárművek 2025. július 26-ról 27-re virradó éjjel 22:00 és 06:00 óra között szabadon közlekedhetnek Magyarországon.

  • Forgalomkorlátozás és lezárás a Hősök terén

    A Városliget Zrt. tájékoztatása szerint 2020. július 17-én és 18-án altisztavatási ünnepség miatt forgalomkorlátozásra és lezárásokra kell számítani a Hősök terén. A jelzett időszakban lezárják a Hősök terén át vezető utakat, továbbá az Olof Palme sétányt a Műcsarnok körüli teljes szakaszán, és a Műcsarnok és a Dózsa György út között található autóbusz parkolót is.
  • Francia és görög sztrájkok 2023. március 16-án

    A görög Pánhellén Tengerész Szövetség 24 órás sztrájkot hirdet március 16-re, csütörtökre. Franciaországban mindeközben Párizs környékén lassítják a forgalmat a tervezett nyugdíjreform miatt.

  • Franciaország: sztrájkok lassítják a forgalmat Párizs környékén

    A tervezett nyugdíjreform miatt indult sztrájksorozat március 16-án is folytatódik Franciaországban. Az előre nem bejelentett helyszíneken kialakított blokádok miatt esetenként a kamionforgalom is akadozhat. Tagvállalkozásunktól érkezett jelzés szerint ma ipari parkokat és körforgalmakat zártak le a tüntetők.

  • Fréjus alagút: kötelező a járműveken feltüntetni a környezetvédelmi besorolást

    A Fréjus alagutat üzemeltető társaság felhívja minden tehergépjárművet üzemeltető vállalkozás figyelmét, hogy az alagutat kizárólag azon tehergépjárművek vehetik használatba, amelyeken a környezetvédelmi besorolás (EUR V, EUR VI) fel van tüntetve. Ennek hiányában a járművek nem haladhatnak át az alagúton!

  • FRISSÍTVE - Magyar kamionstop a nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén

    2022-ben március 15. ünnepének hosszú hétvégéjén az alábbiak szerint alakul a kamionstop. A kevésbé szennyező, nemzetközi forgalomban közlekedő járművek téli mentessége — mint minden évben — március 1-jén véget ért, a korlátozás tehát márciustól már az EURO 3-as vagy annál jobb környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsikra is vonatkozik! Az államhatártól a telephelyig hazagurulni nem lehet, mert az a könnyítés minden évben csak júliusra és augusztusra él.

  • Ha nem enyhül a kánikula, egész hétvégén elmaradhat a kamionstop

    Az MKFE és a NiT Hungary kezdeményezésére» az előttünk álló hétvégén is feloldotta a kamionstopot a Technológiai és Ipari Minisztérium. A TIM tájékoztatása szerint a kamionstop első körben a szombati napra van felfüggesztve, de amennyiben a hőség tartós marad, és a tisztifőorvos az intézkedés meghosszabbításáról dönt, a kamionstop feloldása automatikusan kiterjed vasárnapra is.

  • Időablak nyitását kezdeményezzük az októberi hosszú hétvégékre

    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárnál az augusztus 20-i feloldáshoz hasonlóan kezdeményezte az MKFE az éjszakai, 22-06 közti korlátozásmentes időablak nyitását a két következő hosszú hétvégére.

  • ITM: visszaállnak a hétvégi kamionstop általános szabályai

    A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozása a 2020. november 28-29-i hétvégétől ismét az általános szabályok szerint lesz érvényben Magyarországon, vagyis a kamionok szombaton 22 órától vasárnap 22 óráig nem közlekedhetnek a hazai közutakon — közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A kamionstop ilyenkor szokásos téli rendje irányadó, azaz az EURO-3-as vagy annál jobb környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő nehéz-tehergépjárművek szabadon haladhatnak.

  • Június utolsó hétvégéjétől újra lesz kamionstop Magyarországon

    A folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik 2020. március 12. óta hétvégi korlátozás nélkül közlekedhettek a hazai utakon. Az intézkedés fenntartása a járvány terjedésének lassulásával, a védekezés második szakaszában már nem indokolt. A veszélyhelyzet megszűnése után, elegendő felkészülési időt biztosítva a június 27-i hétvégétől ismét a kamionstop általános szabályait kell alkalmazni.

  • Kamionstop: korlátozásmentes időablakok a húsvéti hosszú hétvégén!

    Röviddel ezelőtt érkezett a tájékoztatás az Építési és Közlekedési Minisztériumból, hogy zöld utat kapott az MKFE kezdeményezése», ennek köszönhetően az előttünk álló hosszú hétvégén éjszakai időablakok szakítják meg az egybefüggő kamionstopot. A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne érvényben, ezért a kamionstopot az éjszakai időszakokban 22 óra és reggel 6 óra között – az áruellátás zavartalansága érdekében – részlegesen felfüggesztik.

  • Két éjszakára felfüggesztik a hétvégi kamionstopot

    Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy az ITM a tegnap kihirdetett 96 órás kamionstopot az alábbiak szerint módosította.

Page 1 of 2

Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Artur '95 BT. Artur '95 BT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Ivanov György Ivanov György "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Persped Kft. Persped Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Gál Sándor Gál Sándor Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. WSZL WSZL TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Artur '95 BT. Artur '95 BT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Ivanov György Ivanov György "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Persped Kft. Persped Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Gál Sándor Gál Sándor Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. WSZL WSZL TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft.