Palkovics László két ügyben ígér azonnali intézkedést

A magyar közúti személy- és áruszállítók helyzetéről, a koronavírus-járvány vállalkozásokra gyakorolt hatásáról, az alágazat működésének jövőjéről egyeztetett 2020. június 10-én Ignácz József Péter, az MKFE elnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel A tárcavezető elismerően szólt az Egyesület elmúlt hónapokban végzett munkájáról, amely komoly segítséget jelentett a fuvarozó vállalkozásoknak, és hasznos szakmai támogatást a hatóságoknak a logisztikai ágazat működésére vonatkozó járványügyi szabályok kialakításában. Palkovics László a tárgyalás végén leszögezte: a két legfontosabb feladat az ágazat újraindítása és a piaci pozíciók megőrzése érdekében a digitális alapokra helyezett engedélyellenőrzési rendszer mielőbbi bevezetése.

 


A csaknem 1 órás megbeszélésen az MKFE elnöke által bemutatott, 5+1 pontos intézkedési javaslatcsomagot vitatták meg a felek, amely a korábban már javasolt kormányzati intézkedések legfontosabb pontjait tartalmazta.

A megbeszélésen Palkovics László elismeréssel szólt az MKFE erőfeszítéseiről, kiemelkedő szakmai munkájáról, amely az elmúlt hónapokban komoly segítséget jelentett a magyar fuvarozó vállalkozásoknak, az egész logisztikai szektornak a járványhelyzeti működéshez, és jelentősen hozzájárult a közúti áruszállítás biztonságát fenntartó, rugalmas hatósági szabályozás kialakításához is.

Ignácz József Péter arra hívta fel a tárcavezető figyelmét, hogy az autóbuszos személyszállító és közúti árufuvarozó vállalkozások stabil működésének és piaci pozícióinak megőrzése érdekében haladéktalanul meg kell kezdeni azoknak az érdekképviseleti javaslatoknak a végrehajtását, amelyek hozzájárulnak a magyar vállalkozások sikeréhez a várhatóan komoly átrendeződés előtt álló uniós logisztikai piacon.

Az MKFE elnöke 5+1 pontban foglalta össze a legsürgetőbb ügyeket – elektronikus engedélyellenőrzés (BI-REG), az SZJA törvény módosítása a Mobilitási Csomagnak való megfelelés érdekében, a tengelysúly- és össztömeg mérésekhez kapcsolódó 500 kilogrammos általános tolerancia visszaállítása, a nagyfelhasználói útdíjkedvezmény bevezetése, a járványhelyzet miatt szükséges munkahelyvédelmi és vállalkozássegítő érdekképviseleti javaslatok minél szélesebb körű megvalósítása és az E-CMR mielőbbi bevezetése. A megbeszélésen Palkovics László általánosságban a támogatásáról biztosította a közúti fuvarozói alágazatot, ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni, hogy a jelzett ügyek hatékony megvalósítása érdekében prioritások kijelölésére van szükség.

Az egyeztetés eredményeként a felek megállapodtak abban, hogy két kiemelt ügyben – az engedélyellenőrzés digitális útra terelése (BI-REG) és a hazai költségtérítési rendszer módosítása a Mobilitási Csomagnak való megfeleltetés érdekében – a minisztérium azonnal kezdeményezi a végrehajtáshoz szükséges további lépések végrehajtását. Palkovics László egyben jelezte: július első felében újabb találkozóra kerülhet sor az MKFE elnökével, ahol várhatóan már a konkrét eredményekről, az elektronikus engedélyellenőrzési rendszer idei bevezetésének menetrendjéről is tájékoztatja majd az érdekképviseletet.

Ignácz József Péter a találkozó végén megköszönte a miniszter támogatását, ugyanakkor ismét rámutatott arra, hogy a hazai logisztikai szektor, azon belül az autóbuszos személyszállító vállalkozások és közúti fuvarozók piaci pozícióinak megőrzése kiemelt érdek a teljes nemzetgazdaság szempontjából is.

 

MKFE Kommunikáció

WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Elit Store Kft. Elit Store Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Ivanov György Ivanov György STV Kft. STV Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. VERES Kft. VERES Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor NATURTEX Kft NATURTEX Kft 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Milktrader Kft. Milktrader Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Elit Store Kft. Elit Store Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Ivanov György Ivanov György STV Kft. STV Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. VERES Kft. VERES Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor NATURTEX Kft NATURTEX Kft 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Milktrader Kft. Milktrader Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT.