Havazás várható péntektől az ország több területén

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján elsősorban Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében, valamint az Északi-középhegység magasabb pontjain pénteken már havazás várható. Egyelőre bizonytalan, hogy mekkora mennyiségű hó hullhat, de a Magyar Közút Nonprofit Zrt. érintett mérnökségei a szükséges előszórási, majd a hóeltakarítási munkákról is ütemezetten gondoskodni fognak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-én átállt téli üzemmódra, ez azt jelenti, hogy országosan 95 mérnökségi telephelyén keresztül, 915 munkagéppel és mintegy 3700 munkavállalóval folyamatosan, ütemezetten végzi a téli időszakban a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat a 32 ezer kilométeres állami hálózaton (közel 140 ezer kilométernyi belterületi utat az önkormányzatok kezelnek). A tél októberi villámlátogatását követően az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján a 2021-22-es téli szezonban az évszaknak is megfelelő következő havazásra előreláthatóan Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében kerülhet sor, így majd ezekben a térségekben kell majd bevetni a gépeket. Az Alpokalján, Sopron térségében, illetve a Bakonyban lokálisan jelentősebb mennyiségű friss hó várható.

A Magyar Közút arra kér minden, majd a havazásban érintett területen közlekedőt, hogy még utazás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről, út- és látási viszonyokról a cég Útinform szolgálatának diszpécsereinél vagy a www.utinform.hu oldalon. A közlekedési információkon kívül érdemes még az Országos Meteorológiai Szolgálat www.met.hu oldalát is felkeresni az időjárási előrejelzések kapcsán.

(Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.)


MKFE Kommunimkáció

 

Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Teleki János Teleki János Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Teleki János Teleki János Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt.