Az útdíjemelés elhalasztását kérik az érdekképviseletek

Az útdíjak befagyasztását, a 2021-es díjemelés elhalasztását kérik az érdekképviseletek a kormányzattól, hangsúlyozva, hogy a tavasszal elfogadott inflációkövető útdíj bevezetésével továbbra sem értenek egyet a szakmai szervezetek, ezért a szabályozás újragondolását szorgalmazzák.
Az dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak és Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkárnak címzett levélben az MKFE, a NiT Hungary és a FUVOSZ rámutat, hogy épp a koronavírus első hullámának kezdetén került sor legutóbb – előzetes egyeztetés nélkül – díjemelésre (3,4%), amelyet 2019-ben egy példátlanul magas, egyes kategóriákban 30 százalékot is meghaladó tarifanövekedés előzött meg.

„Rövid időn belül több alkalommal növekszik az európai összehasonlításban is drágának számító magyar e-útdíj” – hívják fel a jogalkotók figyelmét az érdekképviseletek a levélben, amelyben azt szorgalmazzák, hogy az inflációkövető útdíjfizetési rendszer alkalmazását legalább egy évvel halassza el a kormány. Az érdekképviseletek egyben arra is javaslatot tettek, hogy a jogszabályt – amennyiben marad a jelenlegi rendszer – korrigálják akként, hogy az útdíjszedőnek legkésőbb a díjemelést megelőző év október 1-ig kötelező legyen kihirdetnie a következő évi tarifákat, hogy a vállalkozások ennek ismeretében tárgyalhassanak a tendereken a megbízókkal.

A teljes levelet IDE» kattintva olvashatja el.

MKFE Kommunikáció

 

 

NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. WSZL WSZL Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. STV Kft. STV Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. WSZL WSZL Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. STV Kft. STV Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft.