Az utazó munkavállalók számára is elrendelhető 24 havi munkaidőkeret a veszélyhelyzet idején

A Kormány a Magyar Közlöny 2020. 05. 25-i, 120. számában megjelent és 2020. 05. 26-tól hatályba lépett 232/2020. (V. 25.) Korm. rendelettel - kiegészítve egy (5)-dik bekezdéssel a 104/2020. (IV. 10.) Korm. rendeletet -  egyértelművé tette a korábban kihirdetett alábbi veszélyhelyzeti munkajogi szabályoknak az utazó munkavállalókra történő alkalmazását annak rögzítésével, hogy az alábbi  (1)–(4) bekezdésekben foglaltakat a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kkt.) 18/C. § (2)–(3) bekezdéseiben foglalt rendelkezésektől eltérően a Kkt. 18/A. §-ának hatálya alá tartozó munkavállalók tekintetében is alkalmazni kell. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a rendelet szerint az MKFE Kollektív Szerződésének hatálya alá tartozó vállalkozások is jogosultak legfeljebb 24 havi munkaidőkeret elrendelésére a veszélyhelyzet fennállása alatt, annak visszavonását követően azonban ez a lehetőség megszűnik.

Ennek megfelelően a nemzetközi közúti árufuvarozást és személyszállítást  végző járművek személyzetére vonatkozóan is alkalmazni kell a munkaidőkeretre vonatkozó következő munkajogi szabályokat:

1. § (1) A koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet] 6. § (2) bekezdésében foglaltakon kívül a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényt (a továbbiakban: Mt.) azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a munkáltató legfeljebb huszonnégy havi munkaidőkeretet elrendelhet.

(2) A munkáltató e rendelet hatályba lépését megelőzően elrendelt munkaidőkeretet az (1) bekezdésben foglalt időtartamra meghosszabbíthatja.

(3) Az Mt. 99. §-ában, valamint az Mt. 104–106. §-ában foglaltaktól eltérni nem lehet, mely nem érinti az Mt. 135. § (4) bekezdésében foglalt eltérési lehetőséget.

(4) Az e rendeletben foglalt szabályoktól eltérő kollektív szerződéses rendelkezéseket e rendelet hatályának tartama alatt alkalmazni nem lehet.


Miről van szó a gyakorlatban?

Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára fontos munkajogi könnyítést biztosított a 2020. április 11-én hatályba lépett 104/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet, amely – a munka törvénykönyve által megengedett legfeljebb 4 havi vagy 16 heti, illetve bizonyos munkakörök esetében legfeljebb 6 havi vagy 26 heti munkaidőkerettel szemben – a veszélyhelyzet idejére lehetővé tette a munkáltatók számára, hogy egyoldalú döntéssel legfeljebb 24 havi munkaidőkeretet rendeljenek el, illetve a már fennálló munkaidőkeretet 24 hónapra meghosszabbítsák.

Ugyanakkor fontos garanciális szabályként rögzítette azt is e rendelet, hogy az Mt.-nek a munkaidő-beosztásra vonatkozó bizonyos szabályaitól, a napi pihenőidőre, a heti pihenőnapra és a heti pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseitől eltérni nem lehet. Továbbra is biztosította azonban a rendelet az eltérés lehetőségét az Mt.-ben nevesített egyes esetekben - így megengedte, hogy a felek írásbeli megállapodása vagy a kollektív szerződés a belföldi és nemzetközi közúti személyszállítás és árufuvarozás körében forgalmi utazó munkakörben foglalkoztatott munkavállaló tekintetében - eltérhet a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaidejétől (legfeljebb 12 óra), és heti (legfeljebb 48 óra) munkaidejétől, valamint a munkaidő-beosztás és pihenőidő Mt.-ben foglalt egyéb szabályaitól.

A rendelet kimondta azt is, hogy amennyiben kollektív szerződéses ettől eltérő rendelkezéseket tartalmaz, e rendelet hatályának tartama alatt azokat alkalmazni nem lehet.

Az e rendelet alapján létrejött megállapodásnak megfelelően elrendelt munkaidőkeret szerinti foglalkoztatást a veszélyhelyzet megszűnése nem érinti.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kkt.) – megengedve az Mt. szabályaitól való eltérést - az utazó munkavállalókra speciális szabályokat állapít meg.  A Kkt. szerint az utazó munkavállalókra kötelező munkaidőkeretet megállapítani. A Kkt. rögzíti azt is, hogy az utazó munkavállalók esetében a munkáltató 4 havi, kollektív szerződés legfeljebb 6 havi munkaidőkeretet állapíthat meg. A Kkt. szerint a munkaidőkeret hosszát az Mt.-ben foglaltak szerint kell megállapítani, azzal, hogy 6 hónaposnál hosszabb munkaidőkeret nem állapítható meg.

A Kkt. ezen rendelkezéseire figyelemmel, a kormány a 2020. május 26-án hatályba lépett 232/2020. (V. 25.) Korm. rendelettel kiegészítette a fent hivatkozott 104/2020. (IV. 10.) Korm. rendeletet egy (5)-dik bekezdéssel, melyben megengedte a Kkt. fenti szabályától történő eltérést is a veszélyhelyzet idejére. Ezzel rögzítette, hogy a  korábban kihirdetett, 24 hónapra meghosszabbítható munkaidőkeretre vonatkozó rendelkezést az utazó munkavállalókra, a nemzetközi közúti személyszállítási és árufuvarozási tevékenységet végző járművek személyzetére vonatkozóan is alkalmazni kell

Mivel az MKFE Kollektív Szerződése a munkaidőkeret maximális időtartamát 6 hónapban határozza meg, e rendelet hatályának tartama alatt e 6 hónapos szabályt nem lehet alkalmazni; az MKFE tagjai is jogosultak legfeljebb 24 havi munkaidőkeret elrendelésére, a veszélyhelyzet fennállása alatt, annak visszavonását követően ez a lehetőség megszűnik.



MKFE Kommunikáció

Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Persped Kft. Persped Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Ivanov György Ivanov György Teleki János Teleki János Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Végvári András Végvári András Teherporta Kft. Teherporta Kft. Gál Sándor Gál Sándor Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Kolesza György Kolesza György Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Persped Kft. Persped Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Ivanov György Ivanov György Teleki János Teleki János Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Végvári András Végvári András Teherporta Kft. Teherporta Kft. Gál Sándor Gál Sándor Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Kolesza György Kolesza György Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft.