Ma Gergely napja van.

Belföldi hírek

Filmforgatás és lezárás a Hősök terén

A Városliget Zrt.-től kapott információk szerint 2019. augusztus 5-én (hétfőn) filmforgatás lesz a Hősök terén, emiatt lezárják a Műcsarnok mögött az Olof Palme sétányon lévő személygépjármű-parkoló egy részét. Kb. 15 négyzetméteres területet technikai és parkolási helyszínnek használnak majd.

Válaszolt az ITM a tachográfkártyák kiadásának problémája kapcsán

Az MKFE 2019. július 17-én levélben fordult az ITM helyettes államtitkárához, Érsek Istvánhoz, és a GEN2-es tachográfkártyák kiadására kért mielőbbi megoldást. Levelünkben rámutattunk arra, hogy szükség volna a tagállami segítségnyújtás igénybevételére, ami hetekkel lerövidítené a kiadási késedelmet. Emellett olyan átmeneti megoldási javaslatot tártunk az ITM illetékesei elé, amely ideiglenesen biztosítaná a tachográfkártya nélkül maradt gépjárművezetők folyamatos munkavégzését.

5500 kilométer út újult meg 2010 óta az ITM szerint

Több mint ötezer ötszáz kilométer hosszan újítottak fel utakat mintegy 690 milliárd forintból 2010 és 2018 között Magyarországon – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Emellett a kormány 16,4 milliárd forinttal megemelte a Komplex Útfelújítási Program pénzügyi keretét, ezzel biztosította a 2017-ben kijelölt, de forráshiány miatt meg nem valósult útfelújítások elvégzéséhez szükséges pénzügyi forrást.

© 2019 MKFE all rights reserved.
This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish.