Bértámogatás: munkaidőkeretre is alkalmazható

A 2020. április 21-i Magyar Közlönyben megjelentek azok a jogszabályi módosítások, amelyek a bértámogatási rendszerben lehetőséget adnak arra, hogy azokra a munkavállalókra is bértámogatást lehessen igényelni, akiket munkaidőkeretben foglalkoztatnak. A módosítások 2020. április 29-vel lépnek hatályba!

A kormány a bejelentett gazdaságvédelmi intézkedések részeként bértámogatási rendszert hirdetett meg. Az részletszabályokat az április 15-én megjelent 105/2020. Korm. rendelet rögzíti, ami szűk körben tette lehetővé a támogatás igénybevételét, a gépjárművezetőkre nem volt alkalmazható.

A Magyar Közlöny kedden megjelent 82. számában hirdették ki azt a módosító jogszabályt, ami 2020. április 29-vel bővíti a támogatásra jogosultak körét, így a „home office” és távmunka mellett már a munkaidőkeretben foglalkoztatott munkavállalókra is vonatkozik.

Az támogatás mértéke változatlan maradt, a kieső munkabér 70%-a, ami nem lehet több, mint a legkisebb munkabér kétszerese (adó és járulékmentesen). A kieső munkaidőt korábban 50%-ban maximálták, amit most növeltek 75%-ra, vagyis a bértámogatás akkor is járhat, ha 75%-al csökkentették a munkaidőt.

A bértámogatás időszaka három hónap, és csak a kérelem benyújtását követő időszakra állapítható meg.

Az egyéni fejlesztési idő tekintetében változás, hogy annak a munkavállalónak, akinek a munkaideje 50-75% között csökkent, nem kötelező az egyéni fejlesztési idő, hanem az megállapodás kérdése. Amennyiben a munkaadó és munkavállaló az egyéni fejlesztési idő alkalmazása mellett döntöttek, akkor erre az időre a munkáltatónak nem kell bért fizetnie. Ha viszont a munkaidő csökkentése nem éri az 50%-ot, akkor továbbra is kötelező az egyéni fejlesztési idő (kieső munkaidő 30%-ban) a munkavállaló számára, ahogy az se változott, hogy erre az időre a munkáltatónak bért kell fizetnie.

A korábbiakkal ellentétben a létszámtartási kötelezettséget kizárólag arra a munkavállalóra kell érteni, aki a bértámogatásban részesül. A létszámtartási kötelezettséget legalább a támogatás 3 hónapjára, valamint az ezt követő plusz 1 hónapra (összesen 4 hónapra) kell vállalnia a munkaadónak.

A pályázat beadásához szükséges adminisztratív terhek is csökkentek, rövidebb idő alatt kitölthető az új nyomtatvány. (Az új nyomtatványok jelenleg még nem elérhetők a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.) A pályázatok leadása a helyileg illetékes foglalkoztatási központban szükséges, ahol nyolc napon belül dönteni kell a kérelemről.

A pályázathoz szükséges nyilatkozatok, további információkat a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat alábbi honlapján találhat.

https://nfsz.munka.hu/

A bértámogatással összefüggő jogszabály április 29-től hatályos állapotát ITT » olvashatja.

A jogszabály egyes pontjainak részletes értelmezéséről az MKFE Tudásbázis „Bagoly jogi kisokosában” (kizárólag tagok számára elérhető) találhat összefoglalást.

Gyakran Ismételt Kérdésekre adott válaszok (frissített tartalommal) ITT »

MKFE Kommunikáció

TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. WSZL WSZL Szalkai Tamás Szalkai Tamás BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. STV Kft. STV Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Németh Károly Németh Károly Bodnár Imre Bodnár Imre EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Végvári András Végvári András NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. WSZL WSZL Szalkai Tamás Szalkai Tamás BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. STV Kft. STV Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Németh Károly Németh Károly Bodnár Imre Bodnár Imre EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Végvári András Végvári András NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft.