Ma Ferenc napja van.

piacvédelem

  • Hiába növekszik a magyar gazdaság, hiába lehet a vártnál kisebb mértékű a német és az EU-s recesszió, a Mobilitási Csomag piactorzító hatásai, továbbá a hazai piacvédelem hiányosságai miatt a magyar fuvarozók piaci helyzete folyamatosan romlik. Több tucat mikro- és kisvállalkozás léte került veszélybe az elmúlt időszakban – így summázhatók Karmos Gábor gondolatai, amelyeket a Figyelő újságírójával osztott meg. Az MKFE főtitkára ezúttal is nyomatékosította: az előzetes elektronikus engedélyregisztráció, továbbá a fel- és lerakóhelyek aktív közreműködése kell ahhoz, hogy a jövőben stabil maradhasson a GDP 6 százalékát termelő ágazat. Ehhez a magyar Kormány gyors beavatkozása, a jogalkotási feladatok azonnali végrehajtása szükséges.
  • Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Barna Zsolt MKFE elnök között az elmúlt hetekben zajló intenzív konzultációk eredményeként elkészült annak az intézkedéscsomagnak a tervezete, amely az 1560/2015. (VIII. 7.) Korm. határozathoz hasonló feladatokat fogalmaz meg a magyar közúti áru- és személyszállító vállalkozások versenyképességének növelése érdekében. A tervezetet a minisztérium befogadta, annak további megvitatása jelenleg zajlik.

  • Az ellenőrzött, schengeni határok, különös tekintettel a záhonyi és röszkei átkelők működésének normalizálásában kéri az MKFE Szijjártó Péter külügyminiszter támogatását. Az Egyesület újabb kisfilmet állított össze, amely a Záhony/Csap átkelőn kialakult korrupt gyakorlatot dokumentálja. A filmet a külügyminiszter mellett a NAV, az ORFK és az ukrán hatóságok részére is megküldtük.

  • Az e-CMR magyarországi bevezetésének támogatását kéri az MKFE elnöke és főtitkára az Innovációs és Technológia Minisztérium tárcavezetőjétől. „A közúti árufuvarozók versenyképessége a Mobilitási Csomag árnyékában még inkább veszélybe került, amely piacvédelmi és versenyképesség-javító intézkedések mellett a digitalizáció támogatásával tartható meg” - fogalmaz a Palkovics László miniszternek és Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak megküldött levelében Ignácz József Péter, rámutatva, hogy számos ország már felismerte az e-CMR-ben rejlő előnyöket, és ratifikálta az CMR Egyezményt.

  • Mérföldkő a hazai fuvarozók piacvédelmének ügyében, hogy a tervek szerint 2020 őszétől tesztüzemben, 2021 januárjától pedig élesítve működhet a „BiReg” névre keresztelt elektronikus engedélyellenőrzési rendszer, mely megakadályozza, hogy külföldi fuvarozók szabálytalankodjanak az engedéllyel. A rendszer bevezetéséről egyesületünk főtitkára beszélt az InfoRádióban.

  • Az Innovációs és Technológiai Minisztérium – a szakmai érdekképviseletek javaslatára – 2021. január 1-től éles üzemben működteti a hazai közúti személy- és áruszállító vállalkozások fokozott védelme érdekében létrehozott előzetes elektronikus engedélyregisztrációs rendszert (BIREG). Az erről szóló jogszabályt 2020. december 31-én hirdette ki a Kormány a Magyar Közlöny 298. számában ». A BIREG üzembentartói regisztrációja –– a hatékony működés érdekében – minden fuvarozót érint, ideértve a közösségi engedéllyel tevékenykedő EU-s – így a magyar – vállalkozókat is! Az ITM tájékoztatása szerint az ellenőrzések során az első hónapban a regisztrációt elmulasztókat vagy a hibás, hiányos regisztrációval közlekedőket csak figyelmezteti és tájékoztatja a feladataikról a hatóság, de februártól már bírsággal szankcionálják a szabálytalanul közlekedőket. Regisztráció: bireg.gov.hu » .


    A BiReg rendszer ügyfélszolgálat elérhetősége: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

    A BIREG REGISZTRÁCIÓS FELÜLET JELENLEG NEM ÉRHETŐ EL. BÍRSÁGOLÁS JANUÁR VÉGÉIG NINCS!
  • A BIREG jogszabály kihirdetése 2020. december 31-én megtörtént », a rendszerhez tartozó webes felület azonban inaktív. Egyelőre az sem ismert pontosan, hogy konkrétan mely fuvarfeladatoknál és milyen kritériumok esetén kötelező a BIREG használata. A jogszabályból azonban arra lehet következtetni, hogy  – ellentétben az eredeti érdekképviseleti javaslattal – a BIREG hatálya nem csak az engedélyhez kötött (CEMT vagy Bilat) nemzetközi áruszállítási műveletekre, hanem a tisztán közösségi engedéllyel végzett fuvarokra is kiterjed. Az MKFE - előzetesen egyeztetve az ITM államtitkárával - a jogszabály finomítására tesz javaslatot, annak érdekében, hogy ne sérüljön az EU-n belüli szolgáltatások szabadságának kritériuma, és valóban a fuvarozók érdekeit szem előtt tartó, a jogkövető vállalkozásokat támogató rendszer valósuljon meg.

    A BIREG REGISZTRÁCIÓS FELÜLET 2021. JANUÁR 20. ÓTA ELÉRHETŐ AZ ALÁBBI LINKEN:

    https://bireg.gov.hu/bireg/#/account/login

    KÉRJÜK, KEZDJE MEG A CÉGREGISZTRÁCIÓT! BÍRSÁGOLÁS JANUÁR VÉGÉIG NINCS! RÉSZLETEK »

    A BiReg rendszer ügyfélszolgálat elérhetősége: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

    TOVÁBBRA IS VÁRJUK AZ ITM ÉS AZ MKFE ALÁBB RÉSZLETEZETT EGYEZTETÉSE ALAPJÁN ELŐKÉSZÍTETT MÓDOSÍTOTT JOGSZABÁLY KIHIRDETÉSÉT A MAGYAR KÖZLÖNYBEN

  • 2021. január 27-én megjelent a Magyar Közlöny 12. számában a 18/2021. (I. 27.) Korm. rendelet, amely kiveszi a BiReg hatálya alól a tisztán közösségi engedéllyel végzett fuvarfeladatokat és az ezzel járó regisztrációs kötelezettséget is megszünteti az érintett fuvarozók számára. Mivel a jogszabály e paragrafusa 8 nappal a kihirdetést követően lép hatályba, maradt egy 4 napos átmeneti időszak, amelyben a regisztrációs kötelezettség még él, a bírságrendelet pedig már élesedik, így a regisztráció elmulasztása szankcionálható. Az ellentmondásos helyzet haladéktalan feloldása érdekében az MKFE megteszi a szükséges lépéseket az ITM felé.

  • Az Innovációs és Technológiai Minisztérium verziófrissítést végzett a BiReg rendszerben. A fejlesztéssel a rakodóhelyi modul» bővült új, e-mail címre kiküldött fuvarértesítési funkcióval.

  • A hitel-visszafizetési moratóriumot érintetlen formában, fél évvel, 2021. július 1-jéig meghosszabbítják, a járulékfizetés elengedését és a bértámogatást pedig a vendéglátóhelyek, a szállodák és az idegenforgalom mellett kiterjesztik a tevékenységüket szünetelni kényszerülő magántulajdonú buszos vállalkozásokra – jelentette be ma délután Orbán Viktor a közösségi oldalán ».

© 2019 MKFE all rights reserved.
This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish.