Általános
A kisvállalkozások jól járnak?
A vállalkozás mérete, a járművek darabszáma, a vásárolt üzemanyag mennyisége nem jelent megkülönböztetést. A csatlakozás kölcsönösen előnyös minden belépő számára, mivel a tagok összvásárlásaik alapján egységesen jogosultak a kedvezményre, azaz együttesen erősítik a piaci pozíciójukat. A kialakított rendszerben a kedvezmény mértéke nem különbözik a néhány járművel rendelkező ill. a komoly flottát üzemeltető vállalkozások esetén.
Az IQ Card az összes, vele szerződött MKFE-tag együttes fogyasztását veszi figyelembe, így minden egyesületi tag egyformán — az egyedi felhasználási mennyiségektől függetlenül — jogosult a belépő tagok összfelhasználása által meghatározott literenkénti árengedményre.
Az árkedvezmény mértéke
A magyarországi tankolásokhoz (pl. MOL) viszonyítva az ausztriai IQ Card-kedvezmény mértéke nehezen fejezhető ki pontos forintösszegben, hiszen a lehetséges megtakarítás mértéke a forint-euró árfolyam mozgásától, a kőolaj világpiaci árának ingadozásától és a MOL Nyrt. hazai árképzésétől függ, így tehát állandóan változik. Tapasztalataink és számításaink szerint nagy általánosságban azonban elmondható, hogy a MOL-MKFE kártyával Magyarországon elérhető bruttó üzemanyagár és ugyanazon időpontban az IQ Carddal Ausztriában elérhető bruttó ár között néhány forinttól 12 forintig terjedő megtakarítás lehetséges literenként az IQ Card javára. A kedvezményes ausztriai árakról minden szerződött partner közvetlenül, saját e-mail-címére megküldött információt kap hetente. Ez azt is jelenti, hogy a naponta változó világpiaci árak ingadozásait kivédve egy előre rögzített, kalkulálható áron tankolhatnak az adott héten.
Nincsenek járulékos költségek!
Nincs szükség kaucióra! Az IQ Card egyesületünk ajánlása alapján hitelképességi vizsgálatot végez önállóan, s ez alapján történik a vállalkozás — remélhetően eredményes — elbírálása. A rendszerhez csatlakozó MKFE-tagoknak az IQ Card díjmentesen gyárt kártyát. Regisztrációs díj nincs, s a társaság a kártya használatáért sem számít fel külön költséget.
Pénzügyi elszámolás
Tankolásairól a fuvarozó gyűjtőszámlát kap, melyet a kártyakérelemben rögzített megállapodás szerint 14 naponta állítanak ki, és azt 14 napos fizetési határidővel küldik meg a szerződött partnereknek. Az MKFE a magyar fuvarozók érdekében kezdeményezte, hogy a költségek további csökkentése érdekében ezeket a számlákat egy magyar bankszámlára történő utalással tudják kiegyenlíteni, így megtakarítva a nemzetközi pénzügyi tranzakció költségeit. A banki azonosító adatok a következők (ez egyben a számlán is megtalálható):
Bank: UniCredit Bank Hungary Zrt.
Addresse: H-1054 Budapest, Szabadság tér 5-6.
Eigentümer: IQ CARD VERTRIEBS GMBH
IBAN Nr: HU78 1091 8001 0000 0068 7012 0013
Kont Nr: 10918001 0000006870120013
SWIFT: BACXHUHB
Kik, hol vehetik igénybe?
Az ajánlattal azok az egyéni vállalkozók és társas vállalkozások élhetnek, melyek tevékenysége a közúti közlekedési szolgáltatás (árufuvarozás, személyszállítás), és amelyek az MKFE teljes jogú vagy társult tagjai. A kedvezmény mindenekelőtt kilenc kiemelt (nehéz-tehergépjárművek fogadására is alkalmas) töltőállomáson (az Ausztriában jellemző Autohof-szerű kutakon; megközelíthetőség, térképek » ), valamint további számos partnerkúton vehető igénybe.
Jelenleg az elfogadóhelyek száma 45 kút.
Kártya igénylés
Az Ön vállalkozásának akkor van lehetősége a szerződéskötésre, ha az egyesületünk teljes jogú vagy társult tagja, s az egyesületünk ill. a kapcsolt vállalkozásai felé hosszú ideje lejárt kötelezettségei nincsenek.
MKFE Tagoknak
Benyújtandó iratok:
|
TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKNAK
|
EGYÉNI VÁLLALKOZÁSOKNAK
|
|
három hónapnál nem régebbi cégkivonat fénymásolata
|
vállalkozói igazolvány fénymásolata
|
|
aláírási címpéldány fénymásolata
|
Az egyedi szerződések megkötése kizárólag az MKFE ajánlásával történik.
Az IQ Card az ajánlás beérkezése után egyedileg vizsgálja a felhasználók hitelképességét*. Az üzemanyag-kártya elkészültét követően a vállalkozás meghatalmazott képviselőjének személyesen kell a szerződést az MKFE budapesti irodájában ellenjegyeznie, és azt követően azonnal kézhez kapja a PIN-kóddal védett tankolókártyá(ka)t a korábban leadott megrendelőlap alapján.
Ha Ön még nem MKFE tag
Kedves Leendő Tagunk!
Ha Ön még nem tagja az egyesületünknek, azonban élni kíván ajánlatunkkal, mindenekelőtt tagfelvételi eljárásban kell részt vennie.
Fontos tudnia, hogy a tagsági viszony létesítése nem puszta internetes regisztráció, hanem jogviszony kialakítása, mely után Ön az egyesületünk által tömörített fuvarozók nagycsaládjához fog tartozni, és élvezheti a szervezetünk által nyújtott egyéb előnyöket és szolgáltatásokat is. Lényeges, hogy — majdani tagként — az üzemanyagár-kedvezmény igénybevételéhez az Ön vállalkozásának meg kell felelnie az IQ Card hitelképességi vizsgálatának is.
Ha mindezek ismeretében úgy dönt, hogy szeretné megismerni a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületét, és tagunkká kíván válni, örömmel látjuk!
Elérhetőségek
Amennyiben további információt szeretne kapni szolgáltatásunkról, kérem hívja az alábbi számot. Munkatársunk készséggel segít Önnek:
Polgár Zsolt
Telefon: (06 1) 252 06 88/259

