Felhívás: fuvarozói javaslatok útdíjköteles elemi útszakaszok megbontására

Felhívás: fuvarozói javaslatok útdíjköteles elemi útszakaszok megbontására

A Versenyképesség 2.0 anyag kapcsán folytatott munkabizottsági egyeztetések alkalmával az útdíj tekintetében az a döntés született, hogy a minisztérium lehetőséget biztosít a fuvarozó érdekképviseleteknek arra, hogy minden év nyár végéig javaslatokat tegyenek bizonyos útdíjköteles elemi útszakaszok megbontására.

Adott útdíjköteles elemi útszakasz díjfizetési kötelezettsége az útszakasz használatának megkezdésekor keletkezik, vagyis akkor is meg kell fizetni a teljes útszakaszra érvényes útdíjat, ha azt csak részben használja a tehergépjármű. Az útdíjköteles elemi szakaszok megbontása azért szükséges, hogy olyan díjköteles utak után a fuvarozó ne fizessen, amit valójában nem is vett igénybe.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ígéretet tett arra, hogy az érdekképviseletek által beküldött javaslatokat megvizsgálja, és azokat – legkésőbb a következő év január 1-jei hatállyal – beépítik a vonatkozó, 25/2013. (V. 31.) NFM rendeletbe. Egyes útszakaszok megbontását elsősorban újonnan létesült ipari park, logisztikai központ, gyártó üzem létesítése indokolhatja.

Kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy észrevételeiket, javaslataikat (konkrét útszakasz megjelölésével együtt) 2019. augusztus 26-ig küldjék meg Illés Ferenc árufuvarozási tanácstitkárnak, az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre.

Köszönjük az együttműködésüket!

MKFE Kommunikáció

Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Milktrader Kft. Milktrader Kft. K és V KFT. K és V KFT. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Végvári András Végvári András UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Milktrader Kft. Milktrader Kft. K és V KFT. K és V KFT. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Végvári András Végvári András UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT.