Terelések tavaszig Óbudán: felújítják a Szentendrei utat

2019. augusztus 21-én (szerdán) elkezdődik Budapesten a Szentendrei út 1 kilométeres szakaszának teljes rekonstrukciója, mely előreláthatólag 2020 tavaszáig fog tartani — közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A közlekedőknek lezárásokra és terelésekre kell számítaniuk Óbudán.

A fővárosban kevésbé jártas busz- és tehergépjármű-vezetőknek fontos tudni, hogy a Szentendrei út ezen külvárosi része már elválik a Szentendrére tartó 11-es főút kivezető szakaszától, és azzal párhuzamosan fut észak-déli irányban a HÉV-vágány túloldalán. Várható azonban, hogy a lezárások miatt az eleve forgalmas 11-es főút bevezető szakasza méginkább leterhelődik.


A Szentendrei úton tehát 2019. augusztus 21-től a Mátyás király út és Pünkösdfürdő utca közötti szakaszt munkagépek veszik birtokba. Helyenként teljesen új pályaszerkezet épül, majd az egész szakaszt újraaszfaltozzák. Újjászervezik a parkolást, kicserélik a lámpatesteket, korszerűsítik a vízelvezetési rendszert, és zöldfelületet alakítanak ki.


Mint sokan tudják, a Szentendrei út teljes rekonstrukciója eredetileg fél évvel ezelőtt indult volna; a munkakezdést azonban a fakivágások körüli hatósági engedélyeztetési folyamat lassította.


terelések és forgalomkorlátozások (bkk.hu) »

Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Kolesza György Kolesza György Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. WSZL WSZL NATURTEX Kft NATURTEX Kft Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Kolesza György Kolesza György Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. WSZL WSZL NATURTEX Kft NATURTEX Kft Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft.