Ma Mihály napja van.

Hírek

Áprilisi fejlemények a budavári buszos bírságok ügyében

Áprilisi fejlemények a budavári buszos bírságok ügyében

A budavári autóbuszos behajtási bírságokkal összefüggésben elárasztották a bíróságot a turistabuszos vállalkozások által benyújtott kereseti kérelmek, és további több száz hasonló jogalapon hozott döntés bírósági felülvizsgálata iránti per kezdeményezésére került sor. Ezért a Fővárosi Törvényszék úgy határozott, hogy e perek egyikét mintaperben bírálja el, és a többi eljárást a mintaper eldöntéséig felfüggeszti. Ezt követően az eljáró bíróság 2024. április 11-én, a mintaper második tárgyalási napján úgy döntött, hogy a mintaper eljárását is felfüggeszti, miután az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközését észlelte. Egyidejűleg a jogszabályba ütközés vizsgálatára irányuló eljárást indítványozott a Kúria Önkormányzati Tanácsánál. A peres eljárás a Kúria döntését követően folytatódik.

Most ennyiért tankolhat MOL-MKFE üzemanyagkártyával

Most ennyiért tankolhat MOL-MKFE üzemanyagkártyával

Mint előre jeleztük, a MOL 2024. április 12-én (pénteken) 00:00 órától literenként bruttó 5 forinttal csökkentette a gázolaj nagykereskedelmi árát. A benzint bruttó 3 forinttal kapják olcsóbban a hazai töltőállomások.

A reptéri M4-es csomópont felújítása — 3. ütem

Mint az elmúlt hetekben már beszámoltunk róla, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő (MKIF) Zrt. 2024 áprilisában ütemezett útfelújítási munkákat kezdett az M4-es autóút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett vezető csomóponti ágaiban. A 3. ütem várhatóan 2024. április 15-én kezdődik, és április 20-ig tart, melyet szintén csak forgalomtereléssel lehet megvalósítani.

Pályázat elektromos autó, kistehergépjármű és kisbusz beszerzésére

Pályázat elektromos autó, kistehergépjármű és kisbusz beszerzésére

Továbbra is kedvező hír a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, hogy 2024 februárjától 30 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőség nyílt tisztán elektromos személygépkocsik, kistehergépjárművek és kisbuszok beszerzésére. A vissza nem térítendő támogatásokra a következő egy évben folyamatosan lehet pályázni. Első híradásunk óta a vállalatok 2.200 személyautóra és közel 700 kistehergépjárműre igényeltek támogatást. Márciusban megszülettek az első körös támogatói döntések is, a 191 sikeresen pályázó vállalkozás 171 személygépkocsival és 47 kisteherautóval újíthatja meg járműparkját.

64 MOL-kutat vesz át az Orlen — változás a törzskúti listánkban!

Mint régebben már beszámolrunk róla, a MOL Nyrt. 2024. február végén arról értesítette az üzemanyag-felhasználó vállalkozásokat, hogy bizonyos változások állnak be annak a 64 benzinkútnak az üzemeltetésében, melyeket a MOL az Orlen olajtársaságnak ad át. A változás érinti a MOL-MKFE-kártyabirtokosok által törzskútként eddig megjelölt zalakomári töltőállomást is!

Meghívó a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete Küldöttgyűlésére - 2024. május 25.

Meghívó a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete Küldöttgyűlésére - 2024. május 25.

Tisztelt Küldöttek! Tisztelt Tagjaink! Egyesületünk 2024. május 25-én (szombaton) tartja országos Küldöttgyűlését, amelyre az MKFE Elnöksége nevében tisztelettel meghívjuk Önt! A rendezvény helyszíne a Holiday Inn Budapest Hotel (Budaörs 2040, Rubik Ernő u. 2.) A Küldöttgyűlés 10:00 órakor (határozatképtelenség esetén 10:30 órakor) kezdődik.

Egyesületünk tagja bérvontató fuvarozó alvállalkozókat keres

Egyesületünk tagja bérvontató fuvarozó alvállalkozókat keres

Egyesületünk teljes jogú tagvállalkozása fuvarozókat keres alvállalkozói körének bővítésére. Csatlakozzon alvállalkozó partnerként, és próbálja ki a fuvarozás krémjének számító légi áru fuvarozását!

Viharos szél Horvátországban

2024. április 10-re (szerdára) vörös, azaz legmagasabb fokozatú meteorológiai riasztást léptettek életbe Horvátországban a rendkívül erős szél miatt. A széllökések sebessége elérheti a 130 km/h-t. Különösen Rijeka és Zadar között lehet kritikus a helyzet.

Most ennyiért tankolhat MOL-MKFE üzemanyagkártyával

Most ennyiért tankolhat MOL-MKFE üzemanyagkártyával

Mint előre jeleztük, a MOL 2024. április 10-én (szerdán) 00:00 órától literenként bruttó 6 forinttal emelte a gázolaj nagykereskedelmi árát. A benzint bruttó 1 forinttal kapják drágábban a hazai töltőállomások.

Pénteken csökkennek a hazai üzemanyagárak

Pénteken csökkennek a hazai üzemanyagárak

Értesüléseink szerint 2024. április 12-én (pénteken) 00:00 órától a MOL literenként bruttó 5 forinttal csökkenti a gázolaj nagykereskedelmi árát. A benzint előreláthatólag bruttó 3 forinttal kapják olcsóbban a hazai töltőállomások — tudtuk meg piaci forrásokból.

Jön a kisteherautók útdíja Németországban 3,5 t felett

2024. július 1-jétől a 7,5 t alatti járműveknek is megtett úttal arányosan kell fizetniük!

Korábbi német útdíjas tájékoztatásaink során említettük, hogy a 2023. december 1-jével bevezetett CO2-kibocsátási külsőköltségdíj utáni második lépcsőben 2024-ben további változásra is kell számítani. Az elfogadott útdíjtörvény ugyanis 2024. július 1-jétől díjkötelezetté fogja tenni a 3,5–7,5 tonna közötti tehergépjárműveket. A fizetendő díjmérték már ismert, amit a német Toll Collect honlapján megjelent tájékoztató alapján foglaltuk össze az alábbi táblázatban. A tarifák teherszállító járművekre vonatkoznak, buszoknak és személyszállító kisjárműveknek továbbra sem kell útdíjat fizetniük Németországban.

Kufstein: szakaszos átengedés a német-osztrák határon (2024 teljes év)

A tiroli kormány immár azt is közzétette, hogy 2024 második felében mely napokon számíthatnak a kamionosok szakaszos átengedésre Kufsteinnél. Az osztrák A12-es autópályán az elmúlt négy év gyakorlatához hasonlóan ugyanis 2024-ben is számos olyan napot jelöltek ki, amikor szakaszolva engedik a 7,5 tonna feletti tehergépjárműveket. A „Dosierkalender” nevű naptáras táblázat azért hasznos a fuvarszervezőknek, mert előre megtudhatják, mikor kell hosszabb menetidővel számolniuk; ezeken a napokon ugyanis általában jelentősebb torlódások alakulnak ki az áteresztősorompók előtt. Az első félévben 24, a másodikban 16 nap lesz érintett a szakaszos átengedésében Kufsteinnél.

A buszosokat is érintené a személyhajók kikötésének fővárosi módosítása

2024. április 24-én kerül a Fővárosi Közgyűlés asztalára az a tervezet, mely száműzné Budapest Belvárosából a kiránduló- és szállodahajókat. Ebben az esetben a megszokott belvárosi rakpart-szakaszok helyett külvárosi területeken kellene kialakítani a hajók és buszok utascseréjére alkalmas helyeket, melyre egyelőre senki sincs felkészülve.

Utólagos útdíjfizetés a KUPON-nál, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. hivatalos fizetési közreműködőjénél

2024. január 1-től jelentős mértékben átalakult a megtett úttal arányosan fizetendő elektronikus útdíjfizetési rendszer (e-útdíj-rendszer, HU-GO rendszer). A változások hatására, az úgynevezett fizetési közreműködői szerepkör megjelenésével rugalmasabbá vált az útdíjak utólagos fizetése. A szerepkör létrehozásával a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) megnyitotta az utat az úthasználók számára az utólagos útdíjfizetés széles körű eléréséhez. Az első fizetési közreműködői szerződést a társaság a KUPON Kft.-vel kötötte meg. Az utólagos útdíjfizetési konstrukció iránt érdeklődőknek érdemes felvenniük a kapcsolatot a KUPON Kft.-vel!

Szerdán emelkednek a hazai üzemanyagárak

Szerdán emelkednek a hazai üzemanyagárak

Értesüléseink szerint 2024. április 10-én (szerdán) 00:00 órától a MOL literenként bruttó 6 forinttal emeli a gázolaj nagykereskedelmi árát. A benzint előreláthatólag bruttó 3 forinttal kapják drágábban a hazai töltőállomások — tudtuk meg piaci forrásokból.

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.