Szerdán csak a benzin drágul
Értesüléseink szerint 2024. április 17-én (szerdán) nem várható gázolajár-változás Magyarországon. A benzint előreláthatólag bruttó 2 forinttal kapják drágábban a hazai töltőállomások — tudtuk meg piaci forrásokból.
Értesüléseink szerint 2024. április 17-én (szerdán) nem várható gázolajár-változás Magyarországon. A benzint előreláthatólag bruttó 2 forinttal kapják drágábban a hazai töltőállomások — tudtuk meg piaci forrásokból.
A budavári autóbuszos behajtási bírságokkal összefüggésben elárasztották a bíróságot a turistabuszos vállalkozások által benyújtott kereseti kérelmek, és további több száz hasonló jogalapon hozott döntés bírósági felülvizsgálata iránti per kezdeményezésére került sor. Ezért a Fővárosi Törvényszék úgy határozott, hogy e perek egyikét mintaperben bírálja el, és a többi eljárást a mintaper eldöntéséig felfüggeszti. Ezt követően az eljáró bíróság 2024. április 11-én, a mintaper második tárgyalási napján úgy döntött, hogy a mintaper eljárását is felfüggeszti, miután az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközését észlelte. Egyidejűleg a jogszabályba ütközés vizsgálatára irányuló eljárást indítványozott a Kúria Önkormányzati Tanácsánál. A peres eljárás a Kúria döntését követően folytatódik.
Mint előre jeleztük, a MOL 2024. április 12-én (pénteken) 00:00 órától literenként bruttó 5 forinttal csökkentette a gázolaj nagykereskedelmi árát. A benzint bruttó 3 forinttal kapják olcsóbban a hazai töltőállomások.
Mint az elmúlt hetekben már beszámoltunk róla, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő (MKIF) Zrt. 2024 áprilisában ütemezett útfelújítási munkákat kezdett az M4-es autóút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett vezető csomóponti ágaiban. A 3. ütem várhatóan 2024. április 15-én kezdődik, és április 20-ig tart, melyet szintén csak forgalomtereléssel lehet megvalósítani.
Ebben az évben 2024. április 15. a gépjárműadó befizetésének határideje, mely idén hétfőre esik.
Mint egy hete jeleztük, ütemezett statikai vizsgálatok miatt két szombaton is teljesen le kell zárni a forgalom elől a Kőröshegyi Völgyhidat. Az első zárás 2024. április 6-án volt, a második pedig április 13-án lesz.
Továbbra is kedvező hír a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, hogy 2024 februárjától 30 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőség nyílt tisztán elektromos személygépkocsik, kistehergépjárművek és kisbuszok beszerzésére. A vissza nem térítendő támogatásokra a következő egy évben folyamatosan lehet pályázni. Első híradásunk óta a vállalatok 2.200 személyautóra és közel 700 kistehergépjárműre igényeltek támogatást. Márciusban megszülettek az első körös támogatói döntések is, a 191 sikeresen pályázó vállalkozás 171 személygépkocsival és 47 kisteherautóval újíthatja meg járműparkját.
Mint régebben már beszámolrunk róla, a MOL Nyrt. 2024. február végén arról értesítette az üzemanyag-felhasználó vállalkozásokat, hogy bizonyos változások állnak be annak a 64 benzinkútnak az üzemeltetésében, melyeket a MOL az Orlen olajtársaságnak ad át. A változás érinti a MOL-MKFE-kártyabirtokosok által törzskútként eddig megjelölt zalakomári töltőállomást is!
2024. április 15-től Ausztriában nagyvolumenű rekonstrukció veszi kezdetét az S16-os gyorsforgalmi úton fekvő Arlberg-alagútban, ezért a 14 kilométer hosszú építményt mindkét irányban teljesen lezárják a közúti forgalom elől egészen november végéig.
A finn kormány határozatlan időre meghosszabbítja az összes közúti átkelőjének lezárását a finn-orosz határon.
Tisztelt Küldöttek! Tisztelt Tagjaink! Egyesületünk 2024. május 25-én (szombaton) tartja országos Küldöttgyűlését, amelyre az MKFE Elnöksége nevében tisztelettel meghívjuk Önt! A rendezvény helyszíne a Holiday Inn Budapest Hotel (Budaörs 2040, Rubik Ernő u. 2.) A Küldöttgyűlés 10:00 órakor (határozatképtelenség esetén 10:30 órakor) kezdődik.
2024. április 10-re (szerdára) vörös, azaz legmagasabb fokozatú meteorológiai riasztást léptettek életbe Horvátországban a rendkívül erős szél miatt. A széllökések sebessége elérheti a 130 km/h-t. Különösen Rijeka és Zadar között lehet kritikus a helyzet.
Mint előre jeleztük, a MOL 2024. április 10-én (szerdán) 00:00 órától literenként bruttó 6 forinttal emelte a gázolaj nagykereskedelmi árát. A benzint bruttó 1 forinttal kapják drágábban a hazai töltőállomások.
Értesüléseink szerint 2024. április 12-én (pénteken) 00:00 órától a MOL literenként bruttó 5 forinttal csökkenti a gázolaj nagykereskedelmi árát. A benzint előreláthatólag bruttó 3 forinttal kapják olcsóbban a hazai töltőállomások — tudtuk meg piaci forrásokból.
A tiroli kormány immár azt is közzétette, hogy 2024 második felében mely napokon számíthatnak a kamionosok szakaszos átengedésre Kufsteinnél. Az osztrák A12-es autópályán az elmúlt négy év gyakorlatához hasonlóan ugyanis 2024-ben is számos olyan napot jelöltek ki, amikor szakaszolva engedik a 7,5 tonna feletti tehergépjárműveket. A „Dosierkalender” nevű naptáras táblázat azért hasznos a fuvarszervezőknek, mert előre megtudhatják, mikor kell hosszabb menetidővel számolniuk; ezeken a napokon ugyanis általában jelentősebb torlódások alakulnak ki az áteresztősorompók előtt. Az első félévben 24, a másodikban 16 nap lesz érintett a szakaszos átengedésében Kufsteinnél.
2024. április 24-én kerül a Fővárosi Közgyűlés asztalára az a tervezet, mely száműzné Budapest Belvárosából a kiránduló- és szállodahajókat. Ebben az esetben a megszokott belvárosi rakpart-szakaszok helyett külvárosi területeken kellene kialakítani a hajók és buszok utascseréjére alkalmas helyeket, melyre egyelőre senki sincs felkészülve.
2024 tavaszán Ausztria-szerte átfogó útrekonstrukciós munkálatok kezdődtek. A közlekedők tájékozódását az Asfinag osztrák útkezelő interaktív honlapja könnyíti meg.
Értesüléseink szerint 2024. április 10-én (szerdán) 00:00 órától a MOL literenként bruttó 6 forinttal emeli a gázolaj nagykereskedelmi árát. A benzint előreláthatólag bruttó 3 forinttal kapják drágábban a hazai töltőállomások — tudtuk meg piaci forrásokból.
2024. március 12-én az MKFE levélben fordult az ORFK Határrendészeti Főosztályához, ugyanis fuvarozói visszajelzések szerint — a lengyel gazdák határblokádja miatt — a záhonyi kilépés immáron 5-6 napot is igénybe vehet.
Mint már beszámoltunk róla, az M4-es gyorsforgalmi úton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelíthetőségét is érintő útfelújítási munkák kezdődtek 2024 áprilisában, melyről a Budapest Airport Zrt adott tájékoztatást.