Ma Hajnalka napja van.

Alapítvány

Ebben a menüpontban olvashatja az MKFE Önkéntes Segélyező Alapítványának gazdálkodására vonatkozó legfőbb pénzügyi statisztikákat és jelentéseket, nevezetesen az éves beszámoló mérlegét, eredménykimutatását, valamint a közhasznú tevékenységre vonatkozó mutatókat.


MKFE
Önkéntes Segélyező Alapítvány

Az alapítvány 2002-ban alakult azzal a céllal, hogy az MKFE tagjainak és alkalmazottainak enyhítse azt a veszteséget, melyet a közúti személyszállítás és árufuvarozás során bekövetkező balesetek okoztak.


Az Önkéntes Segélyező Alapítvány eddigi működése alatt több mint 10 millió forintot fizetett ki elhunyt gépkocsivezetőink családjainak, illetve a megsérült és a munkából tartósan kiesett gépkocsivezetőknek. Ez a károsult és tragikus sorsú családoknak, beteg kollégáinknak nagy segítséget jelentett.


Ne felejtsük el: szakmánk veszélyes üzem, és bármikor, bárkit érhet baleset! Szükség van a szolidaritásra, a bajbajutottak támogatására!


Kérjük, segítsünk együtt a rászorult családokon! Az MKFE Alapítványnál 1.000 forinttal tudja támogatni a kezdeményezést. Az 1.000 forint ellenértékeként kap tőlünk egy szélvédőre ragasztható matricát, mely jelzi, hogy Ön is alapítványunk egyik támogatója. Reményeink szerint egyre több gépjárművet fogunk látni az utakon ezzel a matricával.


Vegye fel velünk a kapcsolatot, és támogassa a bajbajutottakat!


AZ MKFE ÖNKÉNTES SEGÉLYEZŐ ALAPÍTVÁNYÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA »

Az MKFE Önkéntes Segélyező Alapítvány elérhetősége

1149 Budapest
Egressy út 77.

Levélcím:
1590 Budapest
Pf.: 163

Telefon:
+36 (1) 252 0688 /249

E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Gabnai Tímea

Tisztelt Tagunk!

Az MKFE Önkéntes Segélyező Alapítványa felhívja szíves figyelmét, hogy a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló törvény (1996. évi CXXVI. törvény) lehetővé teszi, hogy adója 1%-át az alapítványnak ajánlja fel.


Az alapítvány tagjainkat és alkalmazottainkat segíti a bajban. Járuljon hozzá Ön is rászoruló kollégáink megsegítéséhez! Ez olyan emberi gesztus, ami terhet sem jelent, értéke mégis felbecsülhetetlen!


Támogatását a következő bankszámlaszámon fogadjuk »

 

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.