Széchenyi-kártya

Széchenyi-kártya

Kártya igénylés



Az elmúlt években sokan keresték annak lehetőségét, hogy az igényléshez szükséges adatokat on-line (azaz számítógépen keresztül) is be lehessen nyújtani, és ne kézzel kelljen az igénylési lapot kitölteni. Immáron minden Széchenyi-kártyás és leendő Széchenyi-kártyás ügyfél elérheti az interneten az on-line igénylési programot, mely amellett, hogy lehetőséget teremt a számítógépes kitöltésre, kényelmes, korszerű és a nyomtatás mellőzhetőségének köszönhetően még költséghatékony, sőt környezetbarát is.

A program több szempontból is hasznos:
  • Legfontosabb, hogy "előminősítést" végez, vagyis a megadott adatok alapján ellenőrzi, hogy a vállalkozás jogosult-e a támogatás igénybevételére.
  • A program másik előnye, hogy a megadott adatokat ellenőrzi, vagyis csökkenti a számszaki hibák számát, így kevesebbet kell utólag javítani.
Az internetes igényléssel előre beküldheti adatait a regisztráló irodába, így az ügyintézők felkészülten fogják várni a megbeszélt időpontban. Az adatok egyetlen gombnyomásra bekerülnek a rendszerekbe, és azonnal továbbíthatók az Ön által választott bankba.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy internetes igénylés esetén is be kell fáradnia az igénylés mellékleteként benyújtandó dokumentumokkal, továbbá nyilatkozattal (mely egyben a támogatási szerződés is) a regisztráló irodába, ahol az Ön által regisztrált adatok alapján elkészült igénylési lapot, továbbá a már említett nyilatkozatot a cég képviseletére jogosult személynek vagy egyéni vállalkozónak személyesen kell aláírnia.

Tagjainknak MKFE tagsági igazolást adunk ki a Széchenyi-kártya igényléséhez.
Érdeklődni lehet Gula Krisztinánál a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

További információ



Tagjainknak MKFE tagsági igazolást adunk ki a Széchenyi-kártya igényléséhez.
Érdeklődni lehet Gula Krisztinánál a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

A Széchenyi kártyával kapcsolatos további információ az alábbi linken elérhető:
HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kolesza György Kolesza György KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gál Sándor Gál Sándor Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. WSZL WSZL Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kolesza György Kolesza György KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gál Sándor Gál Sándor Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. WSZL WSZL Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft.