CMR fenntartások jegyzéke

 

A rakomány átvételénél, a CMR-fuvarlevél kitöltésénél a gépkocsivezetőnek különösen figyelnie kell, hiszen előfordulhat, hogy az árut eleve sérült csomagolással, lezárt konténerben, megrongálódva, szennyezetten stb. adják ki neki, vagy egyáltalán nem engedik be a rakodás helyszínére. Ezekben az esetekben rendkívül lényeges, hogy a nemzetközi CMR-egyezmény szerint a fuvarlevél 18. rovatába golyóstollal írja be megjegyzését, fenntartását, hiszen utólag ez fogja igazolni, hogy a rakomány nem útközben sérült, rongálódott meg.

Az európai gyakorlatban több nyelven is elérhető a CMR-ellenőrzési lista, melynek magyar neve CMR-fenntartások jegyzéke (angolul CMR checklist). Fontos, hogy a gépkocsivezető legalább angolul, vagy az adott ország nyelvén is megtegye bejegyzését. Ehhez nem szükséges beszélnie idegen nyelvet. Ezt segíti a lenti, többnyelvű táblázat.

Az áru átvételekor ellenőrizze az árudarabok számára, jelére, sorszámára vonatkozóan a fuvarlevélbe bejegyzett adatok pontosságát, továbbá az árunak és az áru csomagolásának állapotát! Ha nincs módja, hogy a fentieket ellenőrizze, fenntartásait írja be a fuvarlevélbe, s az áru átvételekor a feladóval, kiszolgáltatáskor az átvevővel minden esetben írassa alá! Különösen ragaszkodjon a 18. rovat kitöltéséhez és aláírattatásához, ha a rakodás színhelyére nem engedték be!


A következő linken több európai nyelven is meg tudja nyitni a CMR-fenntartások jegyzékét, a link alatti PDF-dokumentumban magyarul is megtalálja az egyes kifejezéseket!


CMR fenntartások jegyzéke idegen nyelveken; iru.org (EN, DE, FR, ES, GR, IT, POL, RUS) »

 
 
Powered by Phoca Download
Gerulus Kft. Gerulus Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Kolesza György Kolesza György LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Gál Sándor Gál Sándor DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Ivanov György Ivanov György PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Levissimo Kft. Levissimo Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Lévai László Lévai László Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Nagy Imre Nagy Imre Teherporta Kft. Teherporta Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Kolesza György Kolesza György LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Gál Sándor Gál Sándor DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Ivanov György Ivanov György PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Levissimo Kft. Levissimo Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Lévai László Lévai László Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Nagy Imre Nagy Imre Teherporta Kft. Teherporta Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft.