Tagunk repülőgéppel közlekedett a főváros utcáin

Egy Boeing Budapesten — a napi sajtóból sokaknak már ismerős a kép. Az azonban kevésbé, hogy a monstrum fuvarozását ki és hogyan kivitelezte, s egyáltalán melyek egy ilyen fuvarfeladat paraméterei, s mi az esélye annak, hogy egy ilyen szállítmány kárt tegyen föld alatti építményekben.

A leselejtezett Boeing 737-322-es repülőgépet a Terrorelhárítási Központ azzal a céllal vásárolta meg, hogy kommandósaik valóságos tárgyon gyakorolhassák a bevetést. A szárnyaitól és vezérsíkjaitól (farkától) megfosztott gépet trélerre helyezték, s május 3-4-én (éjjel) egyesületünk tagja, a biatorbágyi székhelyű Bautrans Kft. egy speciális Mercedes nyergesvonatóval megmozgatva fuvarozta a budapesti Liszt Ferenc Repülőtérről a Terrorelhárítási Központ X. kerületi, Zách utcai objektumába. A túlméretes szállítmány csütörtök este 9 órakor indult a repülőtérről nem szerény konvojjal és fotósok hada kíséretében, majd a vecsési elkerülőn keresztül tért rá az Üllői útra.


Egy 33 méter hosszú géptörzs a maga 8,5 méteres szélességével nem igazán mondható szokványos látványnak Budapest utcáin. A teljes nyergesszerelvény a rakománnyal 41,8 méter hosszú volt. A művelet után néhány nappal az a sajtóhír látott napvilágot, mely szerint a metró 3-as vonalának Népliget állomásán a mennyezetet takaró elemek váltak le, s a kárért a repülőgép fuvarozása okolható. A sajtó azonban visszavonulót fújt: a fuvarfeladat kivitelezése után néhány nappal a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) úgy foglalt állást: semmi sem igazolja, hogy a szállítmány miatt szakadt volna le a metróban a mennyezet.


Egyesületünk nem is szeretne véleményt formálni a túlméretes fuvarfeladat és a föld alatt található burkolati lemezek elmozdulásának összefüggését illetően, azonban érdemes számba venni néhány olyan adatot, mely talán önmagáért beszél, s mely mellett a vitás kérdés végső eldöntői sem fognak bizonyára szó nélkül elmenni. Mint a gépet fuvarozó Bautranstól ugyanis megtudtuk: a légi jármű tömege csupán 23 tonna volt, mely az azt szállító közúti szerelvénnyel együtt összesen 67.800 kilogrammot nyomott. A fuvarozók tudják: a túlsúlyos szállítmányok kategóriájában ez a tömeg nem számít „nehézsúlyú birkózónak”, sőt, még mindig jóval kevesebb annál, ami például két, szorosan egymás mögött közlekedő, normál, kereskedelmi áruval megrakott kamion összeadódó tömege (az ugyebár 2 x 40 = 80 tonna, 2 x 5 = 10 tengely és kb. 34 méter hosszú hely az útpályán). A hazai sajtó szintén elfelejtette megemlíteni azt is: a Népliget állomás felett 5 percenként átrobogó Tátra villamosok (3 kocsiból álló szerelvénnyel és utasokkal) szintén felül vannak a 60 tonnán... A Budapesti Közlekedési Központ néhány nappal az eset után mindenesetre visszavonulót fújt tehát, és kijelentette: nem a Boeing volt a hibás.


Akárhogyis legyen: május 3-4-e igazi szakmai érdekesség volt azoknak, akik a közúti fuvarozás unikális érdekességei iránt érdeklődnek. (Köszönjük a képeket a Bautransnak!) Nézze meg itt a műveletről készült Bautrans-VIDEÓT » !


 

TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. NATURTEX Kft NATURTEX Kft SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Ivanov György Ivanov György HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. K és V KFT. K és V KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. NATURTEX Kft NATURTEX Kft SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Ivanov György Ivanov György HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. K és V KFT. K és V KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt.