Nemzetközi Időszakos Vizsgálati Bizonyítvány kiadása pótkocsira, szemle alapján

Mint korábban tájékoztatást adtunk róla, a belorusz hatóságok pótkocsira is kérik a Nemzetközi Időszakos Vizsgálati Bizonyítványt. Ezt az okmányt korábban kizárólag a gépjárműre adták ki a műszaki vizsga során.

A tavalyi év utolsó hónapjaiban, reagálva a helyzetre, több műszaki vizsgáló állomás kiadta pótkocsikra is a bizonyítványt, vidéken, többek között éppen az érintettebb keleti országrészben azonban ez nem történt meg. Az MKFE közbenjárására ez a probléma még 2015. decemberében megoldódott, a jogszabályi környezet és a technikai lehetőségek miatt azonban csak műszaki vizsga mellett lehetett a Nemzetközi Időszakos Vizsgálati Bizonyítványt a pótkocsikra kérni.

Természetesen a fent említett eredményt átmeneti megoldásnak tekintettük. Az MKFE további egyeztetéseket folytatott a helyzet hatékonyabb megoldása érdekében. Ennek eredménye, hogy a 2015. végén megjelent jogszabály-módosítás alapján és a technikai átállást követően mostantól a hatósági műszaki vizsgaállomásokon (külsős helyen nem), szemle során (újabb műszaki vizsga nélkül) kiadják a Nemzetközi Időszakos Vizsgálati Bizonyítványt arra a pótkocsira, amelyik rendelkezik érvényes nemzetközi műszaki vizsgával.


MKFE kommunikáció

ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Nagy Imre Nagy Imre ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Végvári András Végvári András Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Gál Sándor Gál Sándor SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. STV Kft. STV Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Nagy Imre Nagy Imre ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Végvári András Végvári András Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Gál Sándor Gál Sándor SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. STV Kft. STV Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt.