Featured

Él az új KÁSZ: fuvarozóbarát rendelet született az MKFE közreműködésével

A Kormány lecserélte a 35 éve született 2/1981., a közúti árutovábbítási szerződésekről (KÁSZ)szóló kormányrendeletet. Az új KÁSZ strukturáltabb, átláthatóbb, a mai kor követelményeinek jobban megfelel és a fuvarozók jogos igényeit is figyelembe veszi.

Az új szabályozás – amely a Magyar Közlöny 2016. évi 79. számában kihirdetésre került –, értelmező rendelkezéseket is tartalmaz, ami a korábbi joganyagból hiányzott. Itt kerül többek között meghatározásra a zártrendszerű rakodás (fuvarozó nincs jelen, vagy a szükséges adatokat nem tudja ellenőrizni) fogalma. Ilyen esetben a fuvarozó felelőssége nem áll fenn az áru mennyiségére, jelére és sorszámára vonatkozóan az árukísérő okmányba bejegyzett adatok pontossága, illetve az árunak és az áru csomagolásának külső állapota tekintetében. Természetesen a zártrendszerű rakodás tényét a fuvarlevélen fel kell tüntetni, amit a feladónak kötelessége igazolni.

A korábbi rendeletben is szerepelt a 30 napos fizetési határidő kikötése, de az új jogszabályban ez is pontosításra került: az MKFE javaslata alapján kikerült a KÁSZ-ból a 30 napnál hosszabb fizetési határidő megkötésének elvi lehetősége.

A fuvarozási szerződésnek a jövőben tartalmaznia kell a feladó által adott, a fuvardíjra vonatkozó beszedési megbízását is, így elkerülhető lesz a fuvardíjak késedelmes fizetése.

Pozitív elmozdulás a rakodás, a raklapkezelés, az állásidő, illetve ezek költségeinek megtérítése, azaz e tevékenységeket a fuvarozó külön díj ellenében, a feladó költségére végzi. Részletesebb és fuvarozói szempontokat is figyelembe vevő szabályozást kap a felelősségek kérdése is.

A jogszabály fenti módosításokat is tartalmazó elfogadása és megjelenése Egyesületünk több mint egy éves sikeres érdekképviseleti munkájának az eredménye.




MKFE kommunikáció

Gerulus Kft. Gerulus Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. NTS Kft. NTS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gerulus Kft. Gerulus Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. NTS Kft. NTS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt.