Az MKFE új Alapszabálya a november 19-i Elnökségi Fórum egyik fő témája – döntsünk együtt az Egyesület jövőjéről!

Tisztelt Tagjaink, Tisztelt Küldöttek! Az MKFE 2016. november 19-én (szombaton), 10:00 órától rendezi meg Elnökségi Fórumát a budapesti Holiday Inn hotelben, amelyre Wáberer György elnök, valamint az Egyesület Elnöksége nevében tisztelettel meghívjuk Önöket!
Amennyiben még nem regisztrált, kérjük, részvételi szándékát haladéktalanul jelezze Árvay Tivadarnak az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy a 06 (1) 252-0688/226 telefonszámon.

Az Elnökségi Fórumon kötetlen formában vitathatja meg a tagság a fuvarozókat érintő legfontosabb kérdéseket, problémákat, a folyamatban lévő ügyeket az Elnökséggel, a Tanácsok tagjaival, a Küldöttekkel és egymással.

A november 19-i találkozó egyik legfontosabb, az Egyesület jövőjét meghatározó témája az új Alapszabály, amelyről a 2017-es tavaszi Küldöttgyűlés hoz végleges határozatot. Az előkészítés során beérkezett javaslatok belekerültek abba a rövidesen elkészülő összefoglaló anyagba, amelyet november 12-én tagjainknak is megküldünk, és amelyről az Elnökségi Fórumon kifejthetik a véleményüket, illetve további javaslatokkal élhetnek az alapszabály-módosító bizottság felé.

AZ ÖN VÉLEMÉNYE IS FONTOS! KÉRJÜK, JÖJJÖN EL AZ ELNÖKSÉGI FÓRUMRA!

RÉSZVÉTELI SZÁNDÉKÁT JELEZZE ÁRVAY TIVADARNAK:

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: 06 (1) 252-0688/226

Figyelem, a rendezvényen csak a regisztrációval rendelkező vendégek számára tudunk ebédet biztosítani!

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

Kérdés esetén keresse Árvay Tivadart:
Telefon: + 36 (1) 252 0688/266
Mobil: + 36 (30) 241 9328
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az Elnökségi Fórum időpontja és helyszíne:
2016. november 19., 10:00–17:00
Holiday Inn Budapest-Budaörs Hotel
2040 Budaörs, Agip u. 2.

 

Megközelíthetőség

Tömegközlekedéssel
A Kelenföldi pályaudvartól a 172-es, a 172B és a 173-as jelzésű busszal Budaörs, benzinkút megállóig. Innen kb. 5 perc gyalog az autópálya feletti felüljárón.

Közúton
Budapestről: A belvárostól 10, Budapest szélétől 3 kilométerre található, az M1-M7-es autópálya Tesco kijáratánál, az autópálya bal oldalán.

Az M0-s körgyűrűről, Győr (Bécs) ill. Balaton felől: az M1-M7 közös szakaszán Budapest felé haladva, a Budaörs centrum letérőnél az autópályától jobbra, (Tesco, KIKA bevásárlóközpont felé) közvetlenül az ott található AGIP benzinkút után.
Parkolás a hotel felszíni parkolójában, térítésmentesen.

Az M1-M7 kivezető szakaszának használatához országos vagy Pest megyei matrica szükséges!

 

MKFE kommunikáció

"NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Bodnár Imre Bodnár Imre A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás KOPP KFT. KOPP KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Kolesza György Kolesza György Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Bodnár Imre Bodnár Imre A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás KOPP KFT. KOPP KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Kolesza György Kolesza György Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft.