Ideiglenes forgalmirend-változás a Formula-1 Magyar Nagydíj idején

Idén július 28. és július 30. között rendezik meg a Formula–1-es versenysorozat Magyar Nagydíját. A korábbi évekhez hasonlóan most is forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán.
A Hungaroring megközelítése Budapest centrum irányából alapvetően az elmúlt évek gyakorlata szerint történik. Az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontja és a Ring pihenőhely között (13–18 kilométerszelvény) a leállósávon külön forgalmi sávot alakítanak ki a VIP-vendégek részére. Ezen keresztül csak ők közelíthetik meg a versenypályát, a többi látogató a 19-es kilométerszelvénynél létesített ideiglenes lehajtónál kanyarodhat a Hungaroringhez vezető összekötő útra. A verseny helyszíne a 23-as jelzésű Mogyoródi csomópont felől szintén megközelíthető. Fontos tudnivaló, hogy az M3-as autópálya a 10-es kilométerszelvénytől csak útdíj megfizetése ellenében vehető igénybe.

Budapest déli (Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér) irányából – az elmúlt évekhez hasonlóan – az M31-es autópályán át is megközelíthető a Hungaroring. Az M5-ös autópálya felől jövők az M0-s autóút 54-es számú csomópontjánál tudnak ráhajtani az M31-es autópályára, majd azon végighaladva az M3-as autópálya mogyoródi csomópontján át érhetik el a versenypályát. Az ideiglenes forgalmi rendet sárga színű tájékoztató, illetve változtatható jelzésképű táblák fogják jelezni. Fontos tudni, hogy az M31-es autópálya irányából jövők is csak díjfizetés ellenében használhatják az M3-as autópályát.

A verseny befejezését követően a mogyoródi csomópontnál (23-as kilométerszelvény), illetve az M3-as autópálya 19-es kilométerszelvénynél létesített ideiglenes felhajtónál lehet ráhajtani Budapest felé az autópályára. Ez utóbbi felhajtásnál az M3-as autópálya (Gödöllői csomópont) – M31-es autópálya – M0-s autóút útvonalon érhető el Budapest. A Hungaroring környékén a forgalom irányítását a rendőrség koordinálja, a versenypálya körüli utak minél hamarabbi kiürítéséhez kérjük, kövessék a hatóságok utasításait.

Az M3-as autópálya Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán hosszabb menetidőre lehet számítani szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, az ingyenes boxlátogatás idején. A Budapestre vezető szakasz forgalma szombaton az időmérő edzés után, vasárnap pedig a verseny végeztével, 16 és 18 óra között fog jelentősen megnövekedni. A torlódások elkerülése érdekében vasárnap délután az M3-as autópályán Nyíregyháza felől Budapest felé közlekedőknek Gödöllőtől az M31-es autópálya – M0-s autóút útvonalat ajánljuk.

A versenypálya megközelítésének és elhagyásának javasolt módját az alábbi térképeken nézhetik meg. Kattintson!

A Hungaroring megközelítése Budapest centrum irányából gyorsforgalmi úton

A Hungaroring megközelítése Budapest-dél (M5 autópálya) irányából gyorsforgalmi úton

A Hungaroring elhagyása gyorsforgalmi úton


(Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.)



MKFE kommunikáció
Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Ivanov György Ivanov György 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Teleki János Teleki János Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. VERES Kft. VERES Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gál Sándor Gál Sándor "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Végvári András Végvári András Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Ivanov György Ivanov György 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Teleki János Teleki János Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. VERES Kft. VERES Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gál Sándor Gál Sándor "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Végvári András Végvári András Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft.