GPS flottakövető eszköz AKCIÓ, kizárólag MKFE-tagoknak!
GPS flottakövető eszköz AKCIÓ, kizárólag MKFE-tagoknak!
A fuvarozó vállalkozásokat, a közúton fuvarozott árukat és azok áfájának vizsgálatát célozza az a razzia, melyet a Nemzeti Adó- És Vámhivatal (NAV) indít — tudatta augusztus 7-i írásában a Piac és Profit internetes portál.
Július 30-án reggelre virradóra újra megindulhatott a forgalom a Záhony-Csap határátkelőtől Kijevbe vezető E58-as nemzetközi tranzitúton, melyet korábban a katonai mozgósítás ellen tiltakozó lakosok a Munkács melletti Beregrákosnál zártak el.
Augusztus 1-jéig (péntekig) műszaki helyreállítás miatt torlódásra kell számítani az M7-es autópálya táskai pihenőhelyén, ahol szerda délelőtt olyan súlyos baleset történt, hogy mindkét pályatestet teljes szélességében le kellett zárni, s az utat újra kell aszfaltozni.
...a kamionstop nyári rendje szerint!
Mint minden évben, így idén júliusban és augusztusban is a kamionstop „nyári rendje” irányadó Magyarországon. Ez annyit tesz, hogy a 7,5 t legnagyobb megengedett össztömeg feletti tehergépjárműveknek és járműszerelvényeknek júliusban és augusztusban szombatonként már 15:00 órakor meg kell állniuk. Szent István ünnepe hét derekára esik; erre alább külön kitérünk.
Kedves Tagjaink postaládájába már bizonyára kézbesítették az AutóKözlekedés című folyóiratunk júliusi (2014/7.) számát, melyben már megtalálható a 2014 augusztusára vonatkozó (külföldi) hétvégi és ünnepnapi korlátozási táblázatunk.
A Magyar Közút Nzrt. beruházásában a 8. sz. főút 178+397 km szelvényében a Rátóti Körmend – Szentgotthárd vasút feletti híd szélesítésére és megerősítésére kerül sor. A híd korszerűsítésének kivitelezése a főút teljes útlezárása mellett valósítható meg, ezért terelőút kiépítésére van szükség.