
2012 novemberében Magyarországon a „kamionstop”, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó közlekedési korlátozás szombatonként 22:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. Mindenszentekre alább kitérünk. A tilalom alól november 4-től mentesülnek az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik.
Bővebben
Mint arról korábbi hírlevelünkben tájékoztatást adtunk, Franciaországban 2012. július 1-től kötelezővé tették, hogy minden gépjármű fedélzetén legyen — francia szabványoknak megfelelő — alkoholteszt. A hír fontos része volt az is, hogy 2012. november 1-től bírságolhatnak abban az esetben, ha ilyen nincs a járművön.
Bővebben
 |
Tizennyolc településen várnak még buszos pályázót
A 2013-as (illetve az azt követő) évekre számos magyar város írt ki pályázatot helyi autóbusz-közlekedésének ellátására. Bár a felhívásokat az AutóKözlekedés folyóiratunk mellékletében folyamatosan közzétettük az ősszel, most összegyűjtöttük azokat, melyek esetében még nem zárult le a pályázatok beadásának időszaka. E webes cikkünk összeállítása idején 18 olyan várost találtunk, melynek vezetése várja a személyszállítók jelentkezési dokumentációit.
|
Bővebben
Közúti Közlekedési Akadémia
1238 Budapest, Nagykőrösi út 349. Tel.: (1) 289 0026, fax: (1) 283 8599
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0411-06
Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1712
Hódi Magdi: 30/556-32-16; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Gazsi Mónika: 30/664-25-30; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az MKFE Közúti Közlekedési Akadémia várja az érdeklődők jelentkezését a közeljövőben esedékes, novemberi tanfolyamokra!
Bővebben
Október 31-én (szerdán) 00:00 órától literenként bruttó 4 forinttal csökkenti a gázolaj nagykereskedelmi árát a MOL. A benzin várhatóan megint 10 forinttal lesz olcsóbb.
Bővebben
Az őszi hónapokban több olyan városrendezési és közmű-felújítási munka is folyik a főváros útjain és terein, melyek kellemetlenségeket okoznak a közlekedőknek.
Bővebben
2012. október 23-án megnyitották a forgalom előtt a dél-erdélyi autópálya Temesvárt elkerülő szakaszát. A 9,5 kilométer hosszú sztráda szerves részként illeszkedik a Románia-szerte tervezett autópálya-hálózathoz.
Bővebben
Érdemes a hét végéig várni a tankolással, ugyanis október 26-án (pénteken) 00:00 órától literenként bruttó 7 forinttal csökkenti a gázolaj nagykereskedelmi árát a MOL. A benzin várhatóan 10 forinttal lesz olcsóbb. A különféle hazai kutak totemoszlopain 20-25 forintos különbség is felfedezhető.
Bővebben
Ötszáz kamion várakozik Romániában, hogy Nagylaknál beléphessen Magyarországra — jelentette a hirado.hu október 24-én (szerdán) a koradélutáni órákban. A 8 kilométeres sor az 56-os nemzeti ünneppel megtoldott hosszú hétvégénk idején alakult ki a túloldalon.
Bővebben
Szomorúan alakult a mögöttünk hagyott hosszú hétvége baleseti statisztikája. Október 19-23. között 559 közúti baleset történt Magyarországon, és tizenöten haltak meg útjainkon. A súlyos és halálos baleseteket főként személygépkocsival és motorkerékpárral közlekedők okozták.
Bővebben