Inflációkövető magyar útdíj 2021-től

Inflációkövető magyar útdíj 2021-től

Az érdekképviseletek közös javaslata ellenére Magyarországon idén bevezették az inflációkövető útdíj rendszerét. A részletszabályokat a 2020. október 27-én megjelent Magyar Közlöny 231. számában hirdették ki a 209/2013. (VI. 18.) Korm. rendelet módosításával.

Még májusban adtunk hírt arról, hogy az érdekképviseletek közös levélben kérték a pártok frakcióvezetőit arra, hogy a parlamentnek benyújtott javaslatot ne támogassák az inflációkövető útdíj bevezetésére vonatkozóan. Az útdíjtörvény módosítását akkor a parlament az érdekképviseletek határozott álláspontja ellenére elfogadta. A törvényi módosítás viszont csak a lehetőségét teremtette meg az inflációkövetési rendszer kialakítására, a részletszabályokat a vonatkozó alacsonyabb szintű jogszabályokban most rögzítette a jogalkotó.


Az új rendelkezés értelmében minden év január 1-jén változik az útdíj abban az esetben, amennyiben az augusztusi fogyasztói árindexet nézve inflálódás tapasztalható. A referenciaadatokhoz a Központi Statisztikai Hivatal adatait kell figyelembe venni.


A KSH statisztikai adatbázisa szerint 2020 augusztusában — az előző év azonos hónapjával összevetett adatok szerint — 3,9%-os volt az infláció mértéke. A díjmértékek meghatározására vonatkozóan most bevezetett új szabályok szerint ez azt jelenti, hogy változatlan infrastruktúra- és külsőköltségdíj-alapmérték esetén 2021. január 1-jétől egységesen, minden díjkategóriában 3,9%-os inflációkövető növekedés várható.


A 2020. november 26-től hatályos új jogszabályi rendelkezések arra is kitérnek, hogy a következő évre érvényes hivatalos díjakat az útdíjszedőnek legalább 30 nappal az érvényességet megelőzően honlapján közzé kell tennie.


a NÚSZ közleménye »


MKFE Kommunikáció

REFLEX Kft. REFLEX Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán KOPP KFT. KOPP KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft WSZL WSZL Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KINGSPED Kft KINGSPED Kft Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kolesza György Kolesza György HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán KOPP KFT. KOPP KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft WSZL WSZL Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KINGSPED Kft KINGSPED Kft Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kolesza György Kolesza György HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft.