Társadalmi egyeztetésen a túlsúlyos rendelet

Társadalmi egyeztetésen a túlsúlyos rendelet

Az Építési és Közlekedési Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a túlsúlyos, túlméretes járművekkel összefüggő 36/2017. NFM rendeletet. A közlekedésért felelős államtitkárnak elküldött levélben az MKFE számos pontra tett módosítási javaslatot. A rendelettervezet ugyan nem tartalmazta, de az Egyesület ismét kitért az 500 kg-os tolerancia kérdéskörére.

A tervezet számos ponton módosítana a jelenlegi szabályokon, ezek közül az alábbiakban néhányat említünk meg, a Nagy Bálint államtitkár úrnak címzett levélben az összes pontot olvashatja.


A tervezet például lehetőséget adna a hatóságnak arra, hogy a járműokmányok, valamint a rakományra kiállított tömegbizonylat összevetése alapján vizsgálja a jármű össztömeg-előírásoknak való megfelelését. Az MKFE hangsúlyozta, hogy túlsúly miatti bírságokat a hatóság kizárólag hiteles eszközön végzett mérés alapján állapíthat meg, ezért szakmai oldalról egyáltalán nem támogatható a szaktárca javaslata.


A rendeletmódosítási javaslat szerint eljárási díjat kellene minden olyan esetben, amikor az ügyfél módosít a meglévő hozzájárulásán. Az MKFE jelezte, hogy ez nem elfogadható azokban az esetekben, amikor a hozzájárulás érdemben nem változik. Ilyen lehet a csereszabatos járműcsere, érvényességi idő módosítás. Továbbá felhívtuk a figyelmet, hogy az ügyfeleknek bizonyos esetekben (pl. ömlesztett áru szállításra vonatkozó 1 tonnás tolerancia, kéttengelyes autóbuszok 1 tonnás tengelytoleranciája, konténerszállítások össztömeg-toleranciája) egyáltalán nem kell eljárási díjat fizetniük, ezért álláspontunk szerint ezeknek a hozzájárulásoknak a módosítása sem okozhat költséget.


A szaktárca előterjesztése a TSM-mérések szabotázs-körülményeit fektetné le. Az MKFE felhívta a figyelmet arra, hogy a TSM-rendszer 2024. decemberi újraindítása óta a hatóság indított és bírsághatározattal zárt le ügyeket amiatt, mert a jármű úgy haladt át a mérőponton, hogy pl. a záróvonalat érintette. Mivel a jogszabály eddig a TSM-mérőponton való áthaladásra külön szabályokat nem állított fel, ezért véleményünk szerint önmagában a záróvonal átlépése nem teremti meg a szabotázs tényállását. Külön kiemelve, hogy a záróvonal átlépése közlekedési szabálysértés, amely nem a 156/2009. Korm. rendelet (bírságrendelet) 8. számú melléklet szerinti bírságtételt vonja maga után. Az MKFE ezért a társadalmi egyeztetés keretében kezdeményezte, hogy az ÉKM automatikusan vonja vissza az összes olyan bírsághatározatát, amellyel a TSM mérés befolyásolása miatti jogsértést szankcionálták.


Az MKFE a bírságolási eljárásnál utalta arra, hogy a fuvarozónak akkor is bírságot kell fizetnie, amennyiben a mérőállomáson a teljes útvonalra kifizette az túlsúlydíjat. A közutas mérőállomásokon alkalmazott gyakorlat szerint a fuvarozónak előbb a mérőállomásig megtett útra is ki kell fizetnie a díjat (közúti mérési jegyzőkönyv), majd, ha nem tudja túlsúlyt megszüntetni, akkor az úticéljáig kell közútkezelői hozzájárulást kiváltania. Az eljárás módosítása érdekében az MKFE javasolta, hogy az 500 kg-ot meg nem haladó túlsúlynál a hatóság ne szabjon ki pluszban közigazgatási bírságot.


  A társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezet (2025. november 4.) »

  Az MKFE megküldött véleményezését teljes egészében itt olvashatják (2025. november 11.) »


Frissítés (2025. december 12.):

Levelünkre Nagy Bálint államtitkár válaszolt, melyben az eseti hozzájárulásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy az érvényességi idő csökkentése és az előzetes regisztráció által a megállításos és a TSM rendszerben is egyértelműen megállapítható, hogy jogszerű vagy jogszerűtlen volt-e a hozzájárulás felhasználása. A hozzájárulások módosításával kapcsolatban a szaktárca álláspontja az, hogy bármely adat módosítása új eljárást keletkeztet, emiatt ilyenkor sem lehet az eljárási díjtól eltekinteni.


A hozzájárulások érvénytelenítésével kapcsolatban az ÉKM meglátása alapján mindenképpen a tényleges tengelyszám a mérvadó, mert az aktuális tengelyképlet adja meg a terhelhetőség mértékét. Emiatt akkor sem tudnak eltérni ettől, ha az újonnan megadott tengelyszám kisebb a korábbihoz képest. A mérőállomások elhagyásával kapcsolatban nem az ellenőrző szervek az illetékesek, így a járművisszatartástól való esetleges eltekintés a NAV, a rendőrség, valamint a közlekedési hatóság kompetenciája.


A szabotázs megállapításával kapcsolatban kérdésünkre a szaktársa azt válaszolta, hogy a szabotázs körülményeinek megállapítása és a bírságok kiszabásának indoklása nem a jelen társadalmi egyeztetés témája, és amennyiben ilyen eset fordul elő – például a záróvonal átlépése miatt – a jogorvoslat lehetősége a megfelelő jogszabályok keretei között biztosított. A túlsúlyos rakomány megállapításakor a tömegbizonylat, mérlegjegy, valamint a gyártói tanúsítvány előszűrésként nem alkalmazható, de amennyiben az üzembentartó nem ért egyet a mérőállomáson kimutatott eredménnyel, a fuvarokmányokat is figyelembe veszik a hatósági eljárás során.


  A szaktárca válasza (2025. december 11.) »


 

Bertók Zoltán Bertók Zoltán Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Artur '95 BT. Artur '95 BT. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Lévai László Lévai László S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Gál Sándor Gál Sándor MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Artur '95 BT. Artur '95 BT. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Lévai László Lévai László S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Gál Sándor Gál Sándor MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft.