Buszosok! Újabb behajtási rend a reptéren!

Nyáron már többször foglalkoztunk a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljánál megkezdett útépítéssel, mivel a munkálatok korlátozzák a közlekedést, így a buszos be- és kiszállítás rendszerét is. Bár a Budapest Airport a lehetőségekhez mérten igyekszik a lehető legésszerűbben szervezni a buszok, autók mozgatását és parkoltatását, azonban a még folyamatban lévő építkezések egyes ütemei között csak úgy oldható meg a járművek közlekedtetése, ha a forgalmi rendet időlegesen átszervezik. Az augusztusra várható haladási és parkolási rend változásáról a társaság színes tájékoztatót küldött egyesületünknek.

Közúti fejlesztés a 2. Terminálnál


Várhatóan 2012 nyarának végéig teljesen megújul a Budapest Airport parkolási rendszere a 2. Terminálnál, amint az átalakítási munkálatok véget érnek.


A repülőtér üzemeltetője a terminál előtti utakra telepített behajtási rendszerrel nagyobb áteresztő kapacitást és magasabb szintű biztonságot vár. A Budapest Airport a SkyCourt tavalyi átadását követő egy évben folytatta a munkálatokat a 2A és a 2B Terminál belső felújításával, ami éppen néhány hete fejeződött be. Most pedig a közúti előtér és a parkoló fejlesztésével folytatódnak a munkák. Várhatóan augusztusban életbe lép a budapesti repülőtéren az ún. közúti előtér teljes átalakításon átesett új rendszere, ami a 2. Terminál autós megközelítését is érinti. Az autósok számára jó hír, hogy a legfontosabb változások egyike, hogy újra megnyí-

lik a közforgalom számára az érkezési szint egyik útpályája, így közel három év után ismét be lehet hajtani autóval a terminál bejárataihoz, ha érkező utast szeretne felvenni valaki. Szintén újdonság lesz az a sorompós be- és kiléptető rendszer, amelynek építési munkálatai jelenleg is tartanak a terminál érkezési és indulási szintjéhez vezető hídon.


A beléptető rendszer telepítésével és az ezzel párhuzamosan bevezetendő parkolási struktúra életbe lépésével jelentősen növekedhet a terminálok bejárataihoz vezető úthálózat áteresztő kapacitása. Európa sok más repülőteréhez hasonlóan a parkolás lényegében megszűnik, illetve jelentősen lekorlátozódik a terminál közvetlen közelében, így ott elsősorban csak utas ki- és beszállítás céljából érdemes majd megállni. Ezt, vagyis a Prémium Parkoló névre keresztelt szolgáltatást öt percig díjmentesen használhatják az autósok, ezt követően pedig csak fizetés ellenében hagyhatják el az indulási vagy az érkezési szintet.


A másik lehetőség, ha valaki szeretné az épületbe bekísérni az utast, vagy érkezéskor a tranzit kijáratánál várni, akkor a Terminál Parkolóban (ez jelenleg a Rövid Távú Parkoló) lehet megállni, ami a terminál bejáratától mindössze 25 méter távolságra található. A koncepció lényege tehát, hogy amennyiben az autós várakozni is szeretne, azt elsősorban a lenti parkolóban teheti meg, így a terminálok közvetlen közelében marad hely azon autósok számára, akik tényleg csak ki- vagy beszállítás céljából érkeznek. Ráadásul a Terminál Parkolóban 5-ről 10 percre emelkedik az díjmentes időszak, így az egyszerű utas ki- és beszállítás itt is ingyenes.


A Budapest Airport a terminálok előtti torlódások elkerülése miatt tartotta szükségesnek a repülőtéri parkolók, illetve a terminálok megközelítését szolgáló behajtási rendszer átfogó fejlesztését. Az új rendszer elősegíti a gépjárművek folyamatos áramlását a terminálok előtt, amivel nő a biztonság is. Közvetlenül a terminálok bejárata melletti parkolás korlátozása ma már nemzetközi gyakorlat, sok repülőtér esetében pedig kizárólag taxik és buszok hajthatnak be.


Az alábbi tájékoztató 2012 nyarának végleges behajtási rendjét mutatja, a következő hónapokban tehát ezzel kell számolni. (A rendszer teljes kiépítése 2013-ban lesz esedékes.)


SZÍNES, TÉRKÉPES TÁJÉKOZTATÓ »

 

VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Teleki János Teleki János Ivanov György Ivanov György GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gerulus Kft. Gerulus Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Zséder Kft. Zséder Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Teleki János Teleki János Ivanov György Ivanov György GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gerulus Kft. Gerulus Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Zséder Kft. Zséder Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft.